Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Dr. Passwater:
Prosztatarák és omega-3

Fordította: Czárán Judit

Forrás:Prostate Cancer and the Omega-3 Index. Whole Foods Magazine October 2001.

Az alábbi interjú akár egy mondatban is összefoglalható: badarság azt állítani, hogy az omega-3 fokozná a prosztatarák kockázatát, ellenkezőleg: a helyzet az, hogy jelentősen csökkenti. Mégis, miért borzolja akkor egy kutatócsoport és az általuk közzétett álhírt felkapó média az omega-3 táplálékkiegészítőket fogyasztók idegeit? A válasz egyszerű: hír az, ami váratlan. És a hírré és hírnevessé válás sok kutatót kritikátlanná tesz, és lódítani is hajlandók, csak egy napra címlapra kerüljenek. Hogy közben milliók egészségét teszik kockára, hogy elbizonytalanítják azokat, akik tesznek egészségükért? Nem számít, a hírnév mindent megér. Ez az elemzés jó rárímel múltkori írásomra (Szendi Gábor: Miért néznek minket új-zélandi elhízott egereknek?), amelyben a hírnévre hasonló mohósággal vágyakozó pitiáner kis kutatók speciális célra kitenyésztett egerek vizsgálatából rögtön a paleo étrend ártalmasságára következtettek.

 

Google hirdetés

 

Passwater: Dr Harris, mielőtt rátérnénk a médiában keringő megalapozatlan híresztelésekre a halolaj prosztatarákot okozó hatásával kapcsolatban, beszéljük meg, mit kell tudni a halolajban található jótékony hatású zsírok , az omega-3 EPA és DHA méréséről. Kezdjük mindjárt a HS-omega-3 indexszel.

Harris: A HS-omega-3 index egy általunk kitalált és védjegyként bejegyeztetett mutató, amely orvosok és kutatók számára kereskedelmileg hozzáférhető (2). A HS a kitalálók nevének (Harris és von Schacky) kezdőbetűje. A HS-Omega3 index a vörös vérsejtek zsírsav tartalmát méri.

Passwater: És milyen előnyei vannak, ha a vörös vérsejt EPA és DHA szintjét mérjük, és nem egyszerűen csak a vérplazmáét?

Harris: A vörös vérsejt omega-3 szintje

1) biológiailag sokkal állandóbb (egy személyen belül nem változik hétről-hétre)
2) a gyakorlatban könnyebb elemezni;
3) jobban tükrözi a hosszú-távú omega-3 bevitelt
4) ismerjük és tudjuk, milyen kapcsolatban áll a leggyakoribb betegségek kockázatával
5) összhangban van az omega-3 szint mérésének más eredményeivel
6) kevésbé befolyásolja az aktuális, alkalmi halolaj bevitel.

Passwater: Brasky és társai publikációjából számomra az derül ki, hogy ők nem a vörö vársejtekben mérték az omega-3 szintet, hanem a vérplazmában (3). Mivel a vérplazma omega-3 szintje hosszú távon kevésbé megbízhatóan mutatja a valóságos omega-3 szintet, mint a vörös vérsejté, nem lehetséges, hogy az eredmény inkább a közelmúltban elfogyasztott táplálékok típusával és mennyiségével fog korrelálni, és nem a hosszú távú táplálkozási szokásokkal?

Harris: A vérplazma omega-3 szintje sokkal ingadozóbb, mint a vörös vérsejté, vagyis függ attól, hogy ettünk-e éppen halat vagy vettünk-e be halolaj tablettát. Ám az emberek nálunk összességében igen kevés zsíros halat esznek, és túlnyomó többségük nem fogyaszt halolaj táplálékkiegészítőt (legalábbis tíz évvel ezelőtt, mikor a prosztata tanulmány készült, még biztosan nem fogyasztott), ezért úgy gondolom, hogy a plazma omega-3 szint, amit mértek, elfogadható, különösen mivel úgyis átlagos értékről van szó. Vagyis lehet, hogy Józsi plazma omega-3 szintje ma kicsit magasabb a szokásosnál, míg Zsuzsié egy kicsit alacsonyabb, de az egész populációt tekintve ezek az értékek kiegyenlítődnek. Tehát ha több száz emberre kiterjedő vizsgálatot végzünk, akkor nem gond, ha a plazma zsírsav tartalmát mérjük, mint ahogy sok vizsgálatban így is tettek. Az eredmény pedig az volt, hogy a magasabb plazma omega-3 szint többnyire jobb egészségi állapotra utalt. Én olyankor részesíteném előnyben a vörös vérsejt omega-3 szintjének a mérését, mikor az orvos egyetlen vérvizsgálatot végeztet el egyetlen páciensen, és azt tekinti a beteg átlagos omega-3 szintjének.

Ez analóg azzal, hogy diabeteszes betegek vércukorszintjének vizsgálata céljából a hemoglobin A1c-t (vagyis a hemoglobinhez kötődő cukrot) mérjük, és nem a plazma glükózt. Az előbbi egy vörös vérsejt-alapú vizsgálat, és azt mutatja meg, amit az orvos tudni akar (vagyis hogy milyen a beteg átlagos vércukor szintje több hetes távlatban). A vörös vérsejt alapú vizsgálat eredményét nem befolyásolja, hogy mikor és mit evett éppen a beteg, a plazma glükóz szintjét azonban igen. Hasonlóképpen, ha valaki megeszik egy nagy szelet lazacot vacsorára, vagy bevesz egy halom halolaj kapszulát a vizsgálat napján, akkor a vérvizsgálat magasabb plazma omega-3 szintet fog mutatni, ami nem biztos, hogy tükrözi a beteg vérének hosszú távú, átlagos omega-3 szintjét. Ahhoz ugyanis, hogy az aktuálisan elfogyasztott lazac vagy halolaj kapszula hatása elmúljon, várnunk kell vagy két napot. Ezért a vörös vérsejt vizsgálata mindenképpen jobb, de a plazma omega-3 szintjének a vizsgálata sem rossz.

A leggyakoribb ok, amiért a kutatásokban nem a vörös vérsejtes vizsgálatot használják az, hogy ezeket a kutatásokat évekkel (esetleg évtizedekkel) ezelőtt kezdték meg, amikor a vörös vérsejt tárolásáról még csak nem is hallott senki. Azt egyszerűen eltávolították, miután a plazmát kivonták és lefagyasztották.

Passwater: Ez azt jelenti, hogy Brasky és társainak az omega-3-mal kapcsolatos mérési módszerét nem tekinti alapvetően elhibázottnak?

Harris: Nem. Mint mondtam, ezeket a módszereket sok kutatásban használták jó eredménnyel. Nem bírálhatom a plazma-tesztet olyan kutatásokban, amelyeknek az eredményével nem értek egyet, és üdvözölhetem másokban, amelyekkel egyetértek, mert az részrehajlás és következetlenség lenne a részemről.

A legfőbb kifogásom a Brasky-tanulmánnyal kapcsolatban nem az, hogy rossz vizsgálati módszert használnak, hanem hogy annak eredményeit teljesen félreértelmezik és túldimenzionálják. A következtetéseikben sokkal tovább mentek, mint amit a vizsgálataik eredményei indokoltak volna. De az igaz, hogy ők is a plazma omega-3 szintet mérték.

Egy másik fontos kutatásban is ugyanezt a tesztet használták. Itt idősebb amerikaiak egy nagyobb csoportját követték nyomon két éven keresztül, és azt állapították meg, hogy azoknak, akiknek a vérében magasabb volt az omega-3 szintje, jobbak voltak az esélyeik a hosszú életre (vagyis kisebb volt a halálozási kockázatuk) (4). Egy további vizsgálatból, mely ugyanezen markerekkel dolgozik, az derül ki, hogy magasabb plazma omega-3-szint esetén kisebb a pitvarfibrilláció (szívritmus zavar) kialakulásának kockázata. Szóval, ha nem fogadjuk el a plazma omega-3 szintjének a használatát egy olyan kutatásban, amelynek eredményével nem értünk egyet, akkor hogyan fogadhatnánk el egy másikban, aminek az eredményével egyetértünk? Ismétlem, a gond itt nem a plazma zsírsavtartalmának a mérésével van, hanem az eredmények helytelen értelmezésével.

Passwater: És mi a helyzet az omega-3 és a prosztatarák kapcsolatával?

Harris: Egy, a Harvard Egyetem által 2007-ben publikált és 13 év követéses vizsgálatára alapozó tanulmány arról számol be, hogy a vér magasabb omega-3 zsírsavtartalma csökkenti a prosztatarák kialakulásának kockázatát (5). Ez éppen az ellenkezője annak, amit Braskyék állítanak. Vajon ez a tanulmány miért nem kapott ugyanolyan nyilvánosságot, mint Braskyéké? Számos prosztatarákkal kapcsolatos kutatást végeztek, különböző omega-3 markerek használatával de egyik sem mutatott ki statisztikailag fontos kapcsolatot a vér omega-3 zsírsavtartalma és a prosztatarák kockázata közt. Erről Braskyék tanulmánya nem tesz említést.

Passwater: Milyen kutatásokban használták a HS-omega-3 indexet és milyen eredménnyel?

Harris: Sok mindenre rájöttük, például a következőkre:

1. Az omega-3 indexet csak részben határozza meg az omega-3 bevitel, és az egyes emberek közti eltérések csak 50%-ban magyarázhatók az omega-3 bevitel különbségeivel.

2. A 8%-nál magasabb omega-3 index csökkenti az akut szívkoszorúér megbetegedések kockázatát. Az akut szívkoszorúér betegség kifejezést gyűjtőfogalomként használjuk minden a szívizom akut keringési zavarával (a szívizom vérellátási zavaráva) összefüggő klinikai tünetegyüttesre. A a szívizom vérellátási zavara mellkasi fájdalommal jár, amit a szívizomnak a szívkoszorúér betegségből fakadó nem kielégítő vérellátása okoz.

3. A vörös vérsejtjében megtalálható 10 különböző zsírsav (köztük az omega-3, az omega-6, valamint a telített és a transzzsírok) aránya fontosabb mutató a szívkoszorúér betegségek vonatkozásában, mint bármilyen más kockázati tényező (életkor, nem, dohányzás, koleszterin, HDL, vérnyomás, cukorbetegség).

4. A magasabb omega-3 index lassítja a sejtöregedést. Ezt a telomerek öt év távlatában történő megrövidülésének a mérése útján állapították meg.

5. Az alacsonyabb omega-3 indexszel rendelkező szívbetegek körében nagyobb a halálozási arány, mint az átlag feletti indexszel bírók körében.

6. Azoknak a betegeknek a vörös vérsejtjében, akiknél az alvás közbeni légzésleállás súlyosabb eseteit figyelték meg, alacsonyabb DHA (az omega-3 egyik fajtája) értékeket mértek.

7. Az akut miokardiális infarktussal kórházba szállított betegek esetében kisebb a szívritmuszavar kialakulásának az esélye, ha magasabb az omega-3 indexük.

8. A gyulladás markerek fordított arányt mutatnak az omega-3 indexszel.

9. Idősebb embereknek magasabb az omega-3 indexük, mint a fiataloknak.

10. Az alacsony omega-3 index mind kamaszok, mind pedig szívkoszorúér betegségen átesettek esetében sokszor depresszióval jár.

11. A magasabb omega-3 indexszel bíróknak alacsonyabb a pulzusuk.

12. A krónikus szívkoszorúér betegségben szenvedőknél az omega-3 index közvetlen kapcsolatot mutat a terheléses szívvizsgálatok paramétereivel. Annál jobb az eredmény,minél magasabb az omega-3 szint.

Passwater: A szívbetegségek tekintetében mi számít jó, illetve rossz HS-omega-3 indexnek?

Harris: Jónak a 8% fölötti értékek számítanak, rossznak a 4% alattiak.

Passwater: Mivel a legutóbb megjelent vizsgálat sokakban kétséget ébresztett, hogy nem kellene-e visszafogniuk a halfogyasztásukat vagy abbahagyni a halolaj kapszulák szedését, jó lenne, ha az emberek tisztában lennének vele, hogy ez az úgynevezett tanulmány nem bizonyít semmit, és eredményei tudományos szempontból enyhén szólva vitathatók. Érdekelne, hogy Ön milyen hiányosságokat lát benne.

Harris: Az én fenntartásaim alapvetően nyolc kategóriába sorolhatók.

1. Az említett vizsgálat mindenkinél nagyon alacsony omega-3 szintet mutat ki, nemcsak azoknál, akik prosztatarákot kaptak. A nem-rákos csoportban az index 3,62% volt, a rákos csoportban pedig 3,74. Ez nagyon kicsi, mondhatni hibahatáron belüli különbség, aminek semmiféle klinikai relevanciája nincs.

A mi laboratóriumi kísérleteink szerint az értékek alsó negyedében (25%) a legalacsonyabb HS-omega-3 index 3,16% alatt volt, a legmagasabb pedig 4,77 fölött. Ezek az értékek nyilvánvalóan alacsonyak és gyakorlatilag senki nem esett a 8% fölötti állítólag "veszélyes" tartományba. A Framingham vizsgálatban az átlagos HS-omega-3 index 5,2% volt azok közt, akik nem fogyasztottak halolaj táplálék-kiegészítőt, és 7,5 azoknál, akik igen. Mindkét érték jelentősen magasabb a Brasky és társai által a felső negyedben mért értékeknél.

2. A halolaj táplálék-kiegészítőkkel ez a kutatás nem foglalkozott. A fenti omega-3 értékekből kiindulva a vizsgálat résztvevői közül gyakorlatilag senki nem szedett ilyet, de a kutatást végzők nem regisztrálták a halfogyasztással kapcsolatos adatokat sem, így nem tudjuk, hogy a vizsgálatban résztvevő személyek mennyi halat (különösen zsíros) halat fogyasztottak.

3. A Brasky tanulmány rangidős szerzője (Dr. Alan Kristal) az általa adott számtalan interjú egyikében arra a kérdésre, hogy akkor idősebb férfiak hagyják-e abba a halolaj kiegészítők szedését, azt válaszolta, hogy igen. Mert, hogy hasznuk nincs, viszont most kiderült, hogy árthatnak. És szerintem EZ a legnagyobb gond ezzel a tanulmánnyal: hogy következtetéseikben a szerzők felelőtlen módon messze túlterjeszkednek azon, amit az adataik igazolnak, sőt, olyasmire is extrapolálnak belőlük, amit nem is vizsgáltak. Az embernek kifejezetten az az érzése, hogy általában minden táplálékkiegészítővel szemben előítélettel viseltetnek.

4. De, még ha el is fogadjuk, hogy összefüggés van az omega-3 szint és a később kialakuló prosztatarák között, az semmiképpen sem állítható, hogy a magasabb omega-3 szint OKOZZA a prosztatarákot. Az összefüggés még nem feltétlenül jelent ok-okozati kapcsolatot. (Ilyen alapvető logikai hibát tudósnak nem lenne szabad elkövetnie.)

Vannak vizsgálatok, amelyek szerint a rákos sejtekben valóban fokozódhat a EPA- és DHA-szintézis, úgyhogy például az is elképzelhető, hogy éppen a klinikailag még nem kimutatható, lassan növő rákos sejtek okozták az omega-3 szintjének (nagyon csekély) növekedését, és nem fordítva. Ám akárhogy is: az, hogy X biomarker szintje magasabb azokban, akiknél Y betegség kialakul, önmagában semmit nem bizonyít, legfeljebb egy hipotézist alapozhat meg, illetve ötletet adhat a szakembereknek, hogy milyen irányban érdemes további kutatásokat végezniük.

5. Fontos, hogy ezeket az eredményeket tágabb perspektívába helyezzük (az említett szerzők ugyanis nem ezt teszik). Először is vessük össze, mekkora a kockázata annak, hogy egy férfi prosztatarákban fog meghalni, és mennyi annak, hogy szívkoszorúér betegségben. A statisztikák szerint az Egyesült Államokban 2010-ben 28.500-an haltak meg prosztatarákban és 207.500-an szívkoszorúér megbetegedésben, vagyis az utóbbiban 7,3-szor többen (6). Ez azt jelenti, hogy ha még abból a nagyon szélsőséges feltételezésből indulunk is ki, hogy a magasabb omega-3 bevitel 10%-kal csökkenti a szívbetegségben, viszont 50%-kal növeli a prosztatarákban való elhalálozás kockázatát, még akkor is négyszer nagyobb az esély, hogy az illető szívbetegségben fog meghalni, mint hogy prosztatarákban. Vagyis még egy ilyen meglehetősen hevenyészett elemzés alapján is kijelenthető, hogy még a legrosszabb szcenárió esetén is a magasabb omega-3 bevitel jelenti a kisebb kockázatot.

6. A szerzők ráadásul elmulasztják ismertetni a szakirodalmi előzményeket. Például ugyanennek a teamnek a 2010-es beszámolójában még szó sincs arról, hogy a halolaj kiegészítők használata növelné a prosztatarák kockázatát (7). Egy, a halfogyasztás és a prosztatarák összefüggéséről 2001-ben közölt 30 éves követéses vizsgálat szerint a kevesebb halat fogyasztók között 2-3-szor gyakoribbnak találták a prosztatarákot (8). Terry és társai 2001-ben tehát arra a következtetésre jutottak, hogy a magasabb halfogyasztás csökkenti a prosztatarákban való megbetegedés illetve elhalálozás kockázatát, és hasonló eredményről számoltak be Leitzmann és társai is 2004-es tanulmányukban (9, 10).

A vizsgálatok szerint a több tartósított és konzervhalat fogyasztó férfiak kevésbé hajlamosak prosztatarákban megbetegedni. Epstein és társai azt is megállapítják, hogy a magasabb omega-3 zsírsav bevitel javítja a már prosztatarákban szenvedő férfiak túlélési esélyeit, az agresszív prosztatarákban való megbetegedés kockázata pedig egy Fradet és társai által végzett eset-kontroll vizsgálat szerint 63%-kal alacsonyabb a több halat fogyasztók körében, mint a kontrollcsoportban (11, 12). Vagyis számos adat utal arra, hogy a több hal fogyasztása CSÖKKENTI a prosztatarákban való megbetegedés kockázatát.

7. Egy másik kérdés, amit érdemes megvizsgálni, hogy a prosztatarák előfordulása milyen gyakori Japánban (ahol az átlagos HS-omega-3-index 9% fölött van), illetve az Egyesült Államokban (ahol ez az index 4.5%). Nos, íme az Urológusok Világszervezetének adatai:

A prosztatarák előfordulási aránya nagyon magas Észak-Amerikában és Észak-Európában (Amerikában 100 000 fehér férfiből 63, 100 000 afro-amerikaiból pedig 102 betegszik meg benne), viszont nagyon alacsony Ázsiában (Japánban például 100 000-ből csak 10) (13)

Vagyis ott, ahol az emberek sok halat fogyasztanak és magas a vérük omega-3 zsírsav szintje, sokkal kevesebben betegszenek meg prosztatarákban. Furcsa, nem?

8. Randomizált klinikai vizsgálatok tömegét végezték a halolaj fogyasztás és a kardiovaszkuláris megbetegedések közti összefüggések témakörében, ám az összes ilyen vizsgálatban nézték a rák előfordulási arányát is. A témában eddig közzétett nyolc legfontosabb kutatásban összesen 78 ezer ember vett részt, de egyik vizsgálat sem számol be a rákos megbetegedések előfordulásának szignifikáns emelkedéséről omega-3 táplálékkiegészítők fogyasztásának hatására.

Összefoglalva, bár Brasky és társainak a munkája is szolgál hasznos adatokkal az omega-3 zsírsavak és a prosztatarák összefüggésével kapcsolatban, eredményeik messze nem tekinthetők véglegesnek. Ha ez egy olyan vizsgálat lett volna, amelyben férfiak véletlenszerűen kiválasztott csoportjai közül az egyik éveken keresztül halolaj kiegészítőt, míg a másik placebót kapott volna, majd mindkét csoportban figyelték volna a prosztatarák előfordulásának az arányát, és azt állapították volna meg, hogy a halolajat fogyasztók körében többen betegedtek meg prosztatarákban, mint a placebo csoportban - nos, AKKOR joggal tehetnének a szerzők olyan állításokat, mint amilyeneket említett tanulmányukban megfogalmaznak. De, ha nincs másról szó, mint arról, hogy a vér minimálisan megemelkedett omega-3 zsírsavtartalma kilenc éves távlatban összefüggésbe hozható a prosztatarák előfordulásának enyhe emelkedésével, akkor itt senki nem állíthat semmi biztosat arról, hogy mi az ok és mi az okozat. Vagyis semmi értelme, hogy valaki ezen tanulmányra alapozva csökkentse a halfogyasztását vagy abbahagyja a halolaj tartalmú táplálékkiegészítők használatát. Azt is tudnunk kell, hogy a táplálkozás és az egészség összefüggéseit vizsgáló tanulmányok mindig is ellentmondásosak lesznek, hiszen mindkettő (a táplálkozás ill. az azzal kapcsolatos biomarkerek) illetve a betegségek kialakulása rengeteg más ismert és még ismeretlen tényezővel függ össze, amelyeket együttesen kellene figyelembe venni. De egy biztos, hogy a halak és halolaj esetében a kockázat-haszon arány kifejezetten kedvező.

Passwater: És akkor mit tanácsol nekünk, olvasóknak a Brasky-jelentéssel kapcsolatban?

Harris: Hogy ne foglalkozzanak vele. Egyenek továbbra is sok halat, lazacot, szardíniát, olajos halat és tonhalat, és szedjék továbbra is a halolaj kapszulákat, ahogy én is teszem.

Passwater: Dr. Harris, köszönjük, hogy megosztotta olvasóinkkal az omega-3 és az egészség összefüggésével kapcsolatos gondolatait.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

Irodalom:

 

1. J. Dyerberg and R.A. Passwater, The Missing Wellness FactorsEPA and DHA (Basic Health Publications, Inc., Laguna Beach, CA, 2012).

2. Harris WS and von Schacky C. The Omega-3 Index: A New Risk Factor for Death from CHD? Preventive Medicine 39:212-220, 2004. PMID: 15208005.

3. T.M. Brasky, et al., Plasma Phospholipid Fatty Acids and Prostate Cancer Risk in the SELECT Trial, J. Natl. Cancer Inst. (2013); doi: 10.1093/jnci/djt174; Firstpublished online: July 10, 2013.

4. D. Mozaffarian, et al., Plasma Phospholipid Long-Chain Omega-3 Fatty Acids and Total and Cause-Specific Mortality in Older Adults: A Cohort Study, Ann. Inter. Med. 158 (7), 515525 (2013).

5. J.E. Chavarro, A Prospective Study of Polyunsaturated Fatty Acid Levels in Blood and Prostate Cancer Risk, Cancer Epidemiol Biomarkers Prev. 16 (7), 13641370 (2007).

6. Centers for Disease Control and Prevention, www.cdc.gov/nchs/data/dvs/deaths_2010_release.pdf.

7. K.M. Szymanski, D.C. Wheeler and L.A. Mucci, Fish Consumption and ProstateCancer Risk: A Review and Meta-Analysis, Am. J. Clin. Nutr. 92, 12231233 (2010).

8. P. Terry, et al., Fatty Fish Consumption and Risk of Prostate Cancer, Lancet357, 17641766 (2001).

9. M.F. Leitzmann, et al., Dietary Intake of n-3 and n-6 Fatty Acids and the Risk ofProstate Cancer, Am. J. Clin. Nutr. 80, 204216 (2004).

10. K. Mina, L. Fritschi and K.C. Johnson, An Inverse Association BetweenPreserved Fish and Prostate Cancer: Results From a Population-Based Case- Control Study in Canada, Nutrition and Cancer 60, 222226 (2008).

11. M.M. Epstein, et al., Dietary Fatty Acid Intake and Prostate Cancer Survival inOrebro County, Sweden, Amer. J. Epidemiol. 176, 240252 (2012).

12. V. Fradet, et al., Dietary Omega-3 Fatty Acids, Cyclooxygenase-2 GeneticVariation, and Aggressive Prostate Cancer Risk, Clin. Cancer Res. 15, 25592566 (2009).

13. World Foundation of Urology NGO, Prostate Cancer, www.prostatecancerprevention.net/index.php?p=prostate-cancer, accessed Aug. 22, 2013.