Forrás:Sarah Zhang:The Puzzling Virus That Infects Almost Everyone
Fordította: Czárán Judit
Ez a vírus egyre több betegségért tűnik felelősnek
Source: www.Freepik.com
Statisztikailag nézve a dolgot, az Epstein-Barr nevű vírus önben is benne van, ugyanis az emberek 95 százaléka élete folyamán valamikor megfertőződik vele. Nyállal terjed, így lehet, hogy csecsemőkorában kapta el az édesanyjától, akit pedig az ő édesanyja fertőzött meg szintén csecsemőkorában. De az is lehet, hogy a bölcsődében szerezte, vagy a barátjától, akinek beleivott a kólájába. Vagy attól a csinos lánytól, akit egyszer megcsókolt egy buliban egy hideg Szilveszter éjszakán.
Ha az utóbbi kettő egyikéről van szó - vagyis tinédzserként vagy fiatal felnőttként fertőződött meg -, akkor az Epstein-Barr okozhatta a mononukleózisát, amit "csókbetegségnek" is szoktak nevezni, és amelyben a kórokozóval szembeni intenzív immunválasz hetekig tartó torokfájást, lázat és gyengeséget okoz. A vírusok esetében nem kifejezetten jellemző, de nem is egyedülálló okok miatt az Epstein-Barr-vírus (angol rövidítése EBV) annál keményebben csap le, minél később kapja el az ember.
Ha először csecsemőként vagy kisgyermekként találkozott vele, mint a legtöbb ember, akkor az a fertőzés valószínűleg enyhe lefolyású volt, még ha nem is teljesen tünetmentes. A szülei talán észre sem vették. Ez az oka, hogy ennek a vírusnak többnyire sikerül radar alatt maradnia, annak ellenére, hogy szinte az egész emberiség meg van fertőzve vele. Az EBV-ről azt szokták mondani, hogy "mindenki vírusa", amely - ha egyszer belekerül valakinek a szervezetébe - élete végéig a sejtjeiben marad. Viszont az esetek túlnyomó többségében szerencsére jóindulatúan viselkedik.
Kivéve amikor nem. Az Anthony Epstein és Yvonne Barr virológusok által 1964-ben felfedezett vírust ugyanis az azóta eltelt évtizedekben nemcsak a mononukleózissal hozták összefüggésbe, hanem meglehetősen egyértelműen a fej-nyaki daganatokkal, a vérrákkal és a gyomorrákkal, illetve egyelőre vitatott módon számos autoimmun betegséggel is. Nemrégiben a vírusnak az egyik autoimmun betegséggel való kapcsolata sokkal erősebb lett: szakértők szerint két egymástól független, idén publikált tanulmány is meggyőzően állítja, hogy az Epstein-Barr-vírus az egyik lehetséges oka a szklerózis multiplex (SM) kialakulásának, amelynek során az érintett szervezete tévedésből megtámadja a saját idegrendszerét. "Amikor 20 évvel ezelőtt megemlítettük a vírus és az SM lehetséges kapcsolatát, egyszerűen elküldtek minket melegebb éghajlatra, vagyis a kapcsolatnak még a lehetőséget is tagadták" - mondja Alberto Ascherio epidemiológus, az egyik tanulmány első szerzője, aki 20 év vérmintáinak elemzésével kimutatta, hogy az EBV-vel való fertőződés masszívan növeli a szklerózis multiplex kialakulásának kockázatát. A vírus és a betegség közötti kapcsolatot ma már nehéz lenne tagadni. De hogy lehet az, hogy egy vírus a megbetegedések ilyen széles skáláját tudja produkálni, az alig észrevehető fertőzéstől a krónikus, az érintett egész életét megkeserítő betegségig?
Az EBV messze nem új vírus, hiszen a vírusoknak abba a családjába tartozik, amelyek már akkor megfertőzték őseinket, amikor azok még nem is voltak emberek. Ma pedig szinte már az egész emberiség szervezetében ott van, és néhány ritka esetben igen szokatlan kimenetelű betegségeket okoz. Furcsasága pedig a mindenütt jelenlevőségében is megnyilvánul.
Évtizedekkel a felfedezése és valószínűleg évezredekkel az első fertőzések után még mindig próbáljuk megérteni ennek a régi és ismerős vírusnak a furcsaságait. Jelenleg keveset teszünk az EBV terjedésének megfékezése érdekében. De most, hogy a lehetséges következmények egyre szélesebb skálájára derül fény, vajon fogunk-e és mikor fogunk mégis úgy dönteni, hogy meg kellene fékezni a terjedését?
Az Epstein-Barr a felfedezése után okozott némi zavart a tudósok elképzeléseiben arról, hogy mire képes, illetve mire nem képes egy vírus. A vírus létezését elsőként Denis Burkitt, ugandai brit sebész sejtette meg, akinek az a furcsa ötlete támadt, hogy a kisgyermekeknél megfigyelt szokatlan állkapocsdaganatokat egy ismeretlen kórokozó okozhatja. A daganatok gyorsan nőttek - méretük 24-48 óra alatt megkétszereződött -, és tele voltak elrákosodott fehérvérsejtekkel vagy limfocitákkal. Ez a betegség Burkitt-limfóma néven vált ismertté. Burkitt fertőzésre gyanakodott, mert megfigyelte, hogy az állkapocsdaganatok területről területre terjednek, és szezonális mintákat követnek. Más szóval a limfóma ezen típusa járványosnak tűnt.
1963-ban egy Burkitt-limfómás lány sejtjeiből vett biopszia eljutott Anthony Epstein londoni laboratóriumába is. A daganatos sejtek pedig tele voltak ezzel a vírussal. Abban az időben az a gondolat, hogy egy vírus rákot okozhat, "meglehetősen elrugaszkodottnak" tűnt, állítja Alan Rickinson rákkutató, aki az 1970-es években Epstein laboratóriumában dolgozott. "A legtöbben szkeptikusok voltak". A vírus mindenütt jelenlevősége pedig csak még jobban összezavarta a dolgokat. A vírus mindenütt jelen van, ahová csak a tudósok néznek, de Burkitt-limfómában többnyire csak az egyenlítői Afrikában élők betegednek meg. Felmerül tehát a kérdés, hogy mi van, ha az EBV csak ártatlan résztvevő a dologban? Miért nem okoz a vírus sehol máshol betegséget?
Mint kiderült, okoz. Csak hát a tudósok nem tudták, hol keresgéljenek, amíg egy szerencsés véletlen el nem igazította őket. 1967-ben egy philadelphiai laboratóriumban az EBV és a rák kapcsolatát tanulmányozó technikus megbetegedett mononukleózisban. Mivel azon kevesek egyike volt, akiknek a tesztje negatív lett az EBV-antitestekre, rendszeresen adott vért olyan laboratóriumi kísérletekhez, amelyekhez negatív mintára volt szükség. Amikor a betegség után visszatért, a tesztjei rendre pozitívak lettek, méghozzá nagyon pozitívak. Az időzítés azt sugallta, amit ma már tudunk: hogy az EBV a mononukleózis leggyakoribb oka.
A tudósok végül több kapcsolatot is találtak a vírus és több rákos megbetegedés, például az orr-garat rák, a gyomorrák, a Hodgkin-limfóma és a limfóma más formái között. Az EBV világszerte összességében a rákos megbetegedések hozzávetőlegesen 1,5 százalékában játszik szerepet. Az első kettő a torok vagy a gyomor nyálkahártyájának EBV-vel megfertőződött sejtjeinek rákos megbetegedése. A többi a fehérvérsejtekben vagy limfocitákban fordul elő, amelyekre a vírus valójában specializálódott.
Az EBV különösen a B-sejteknek nevezett limfociták egy típusát fertőzi meg, amelyek mindegyike arra született, hogy felismerjen különböző feltételezett ellenségeket. Ha egy bizonyos B-sejt soha nem találja meg a hozzá illő ellenséget, akkor áldozatává válik annak a kíméletlen selejtezésnek, amelyet a szervezet a haszontalannak ítélt immunsejtek kiirtására végez, és elpusztul. Ha azonban megtalálja a megfelelőt, a B-sejt osztódni kezd, és memória-B-sejtekké alakul át, amelyek az ember egész hátralévő életében megmaradnak, hogy védelmet nyújtsanak a fertőzés ellen.
Az EBV zsenialitása abban rejlik, hogy kihasználja ezt a természetes folyamatot. Úgy manipulálja a fertőzött B-sejteket, hogy azok azt higgyék, aktiválódtak, így hosszú életű memória-B-sejtekké alakulnak, amelyekben a vírus évtizedekig elrejtőzhet. A vírus és az immunrendszer állandó egyensúlyban van, mindegyikük sakkban tartja a másikat. Van egyfajta "elegancia, amellyel ez a vírus hosszú távú kapcsolatot alakít ki a gazdaszervezettel" - mondja Sumita Bhaduri-McIntosh virológus.
Ha ez az egyensúly megbomlik, az egyik lehetséges következmény a rák. Ekkor olyan rákos megbetegedések alakulhatnak ki, mint a Burkitt-limfóma. "De nyilvánvalóan nem ez az egyedüli hajtóereje a rák burjánzásának"- mondja Rickinson, hiszen az EBV nem okoz mindenkinél rákot. A Burkitt-limfóma esetében valamilyen módon a maláriafertőzéshez van köze. Az EBV mindenhol jelen van, de a Burkitt-limfóma csak ott volt gyakori, ahol a malária is gyakori.
Az Epstein-Barr az első olyan emberi vírusként vált ismertté, amely nemcsak azonnali megbetegedést okozhat, hanem olyan rákos megbetegedésekkel is összefüggésbe hozható, amelyek évekkel a fertőzés után is megjelenhetnek. Ez megkérdőjelezte azt a hagyományos paradigmát, amely szerint a vírusok rövid távon okoznak betegségeket, amelyek aztán elmúlnak, és utána immunitást alakul ki velük szemben. Itt ugyanis a vírus a szervezetben marad, és az illető élete hátralévő részében is kölcsönhatásba tud lépni az immunrendszerrel.
Az évek során egyre több jel utalt az EBV szokatlan képességeire. Úgy tűnt, hogy a vírus vagy az ellene termelődő antitestek aránytalanul nagy számban fordulnak elő olyan autoimmun betegségekben szenvedőknél, mint a reumás ízületi gyulladás, a lupusz, Hashimoto pajzsmirigygyulladás, a szklerózis multiplex, valamint a krónikus fáradtság szindróma, más néven myalgiás encephalomyelitis.
Bár az EBV és az említett betegségek közötti összefüggésekre utaltak jelek, ezek semmiképpen sem tűntek egyértelműnek. Lehet, hogy a fenti betegségekben szenvedő emberek szinte mind EBV-vel fertőzöttek, de majdnem minden egészséges ember is EBV-vel fertőzött. Márpedig "a járványtanban nem túl jó kiindulópont, ha a kontrollcsoport 95 százaléka is fertőzött" - mondja Paul Farrell, az Imperial College London EBV-kutatója.
A harvardi Ascherio nemrégiben végzett kutatása ezt a problémát úgy oldotta meg, hogy az emberektől 20 év alatt vett vérminták hatalmas archívumát vizsgálta át. Az archívumban tárolt 10 millió felnőtt vérmintái között a kutatóknak sikerült elég olyat találniuk, amelyek eredetileg negatívak voltak az EBV-re, de aztán a 20 éves időszak alatt megfertőződtek a vírussal. Náluk 32-szer nagyobb valószínűséggel alakult ki szklerózis multiplex. Az EBV-vel összefüggő rákos megbetegedésekhez hasonlóan azonban a vírussal fertőzött embereknek csak egy elenyésző hányadánál alakul ki végül szklerózis multiplex, így valamilyen más kiváltó oknak vagy okoknak is szerepet kell játszaniuk a betegségben.(Pl. a D-vitaminhiány!) Vagyis egyelőre csak a folyamat megértésének elején járunk.
A kovid járvány tovább fokozta az érdeklődést az Epstein-Barr vírus hosszú távú következményei iránt. Egy nemrégiben végzett vizsgálat szerint az EBV-fertőzés a hosszú kovid négy fő kockázati tényezőinek egyike, ami arra utal, hogy annak egyes tüneteit az EBV-nek a koronavírustól legyengült szervezetben történő reaktiválódása okozhatja.
Ez az összefüggés talán nem meglepő. A hosszú kovidhoz és más, vírusfertőzés utáni szindrómákhoz társuló gyengeség és fáradtság bizonyos szempontból hasonlít a mononukleózis okozta fáradtsághoz. Ezért az 1980-as években a hasonlóságot észlelő orvosok elkezdtek "krónikus Epstein-Barr-vírus szindrómát" diagnosztizálni azoknál a betegeknél, akiknél a mononukleózis által okozott fáradtsághoz és torokfájáshoz hasonló tünetek hónapokig nem múltak el. Végül azonban a szakértők elhagyták az Epstein-Barr-vírust az elnevezésből, és az általánosabb krónikus fáradtságszindróma elnevezést kezdték használni, mivel úgy tűnt, hogy az EBV nem az egyedüli oka ezeknek a tüneteknek. A krónikus fáradtságszindrómának többféle magyarázata lehet, de a vírus még enyhe fertőzések után is szerepet játszhat benne, mondja Hank Balfour, a Minnesotai Egyetem patológusa. Ő "krónikus mononukleózis" esetekről is beszél, amikor egy súlyos EBV-fertőzés olyan mononukleózisos tüneteket vált ki, amelyek hónapokig vagy akár évekig is elhúzódnak, illetve rendszeresen kiújulnak. A mononukleózis akut fázisa jellemzően hetekig tart, ami már önmagában szokatlanul hosszú egy vírustól, de ez már jól dokumentált. A krónikus monóval kapcsolatban azonban nem sok kutatást végeztek, és a diagnózis az orvosok körében sem elfogadott.
"Szerintem erre több figyelmet kell fordítani" - figyelmeztet Balfour. A hosszú kovid továbbra is az új koronavírus egyik zavarba ejtő következménye, de az az igazság, hogy még az EBV-hez hasonló, nagyon gyakori vírusok hosszú távú következményeit sem ismerjük igazán.
Most, hogy az EBV hosszú távú következményei a fókuszba kerültek, kérdés, hogyan gondolkodjunk egy olyan vírus veszélyéről, amely mindenütt jelen van, de ritkán okoz betegséget, viszont akár súlyos következményekkel is járhat, ha tényleg megbetegszünk tőle? Jelenleg nincs módunk az EBV-fertőzés megelőzésére, hacsak nem kerülünk el minden olyan emberi interakciót, amelynek során nyálkeveredés történhet. Évtizedek óta dolgoznak védőoltásokon, sok kutató most azt reméli, hogy a szklerózis multiplexszel való kapcsolat talán fokozza majd az érdeklődést az EBV elleni vakcina kifejlesztése iránt.
A National Institutes of Health és a Moderna két új vakcinajelöltje már klinikai vizsgálati szakaszban van, illetve hamarosan klinikai vizsgálati szakaszba lép. "Természetesen szeretnénk megelőzni a fertőzést. Ez a végső cél, de úgy gondoljuk, hogy még ha magát a fertőzést nem is tudjuk megakadályozni, akkor is csökkenthetjük velük az EBV-vel összefüggő betegségek kockázatát" - mondja Jeffrey Cohen virológus, az egyik vakcinán dolgozó team tagja. Annak vizsgálata azonban, hogy a vakcina megállíthatja-e az évekkel később kialakuló betegségeket, például a rákot vagy a szklerózis multiplexet, nagyon nehéz lesz. De ha egy ilyen vakcina egyszer forgalomba kerül, és több százezer ember beoltatja magát vele, és ezeket az embereket aztán éveken át nyomon követjük, akkor végre kiderülhet a vírusnak a rákra vagy a szklerózis multiplexre gyakorolt hatása.
Mindezen eredmények fényében a közelmúlt az EBV-kutatás "csodálatos időszaka" volt, állítja Rickinson, biológus, aki egykor a névadó Epsteinnel dolgozott együtt. "Sajnos, ebben én már nem tudok részt venni" - teszi hozzá a tudós, aki nemrég vonult nyugdíjba a Birminghami Egyetemről, miután közel 50 évet szentelt a rejtélyes vírus tanulmányozásának. Most már a következő generáció feladata, hogy kiderítse az EBV további, még fel nem tárt titkait, és esetleg találjon egy, az eddigieknél jobb módszert a vele való együttélésre.