
Forrás:Flora Zhao: Stevia: A Popular Sweetener That Lowers Blood Sugar, Fights Diabetes
Fordította: Czárán Judit
A modern kutatások megállapították, hogy a stevia antidiabetikus hatású.
Source: www.Freepik.com
A sztívia az utóbbi időben az egyik legnépszerűbb természetes cukorhelyettesítővé vált. A cukorról köztudott, hogy emeli a vércukorszintet, a sztívia azonban képes csökkenteni azt. Sőt, az ókorban még a cukorbetegség kezelésére is használták.
A sztíviát mézlevél, Jázminpakóca, édeslevél vagy édesfű néven is ismerik. A Nutrition Today című szaklapban megjelent tanulmány szerint a napraforgófélék (Asteraceae) családjába tartozik, és Brazília déli részén, illetve Paraguay északi részén őshonos (1). A guaraní őslakosok évszázadok óta használják a sztíviát ételeik és italaik édesítésére. A Nutrients című szaklapban 2019-ben megjelent metaanalízis szerint gyógyászati célokra is használják, például a cukorbetegség kezelésére (2).
A sztívia édessége főként a szteviol-glikozidokból származik, amelyek körülbelül 200-300-szor édesebbek a cukornál.
A Nutrition Today című lap szerint a nagy tisztaságú sztívia-kivonatok 95 százaléknyi vagy még annál is több szteviol-glikozidot tartalmaznak (3). Egy 2023-ban a Molecules című szaklapban közzétett tanulmány nyolc különböző típusú szteviol-glikozidot talált - legnagyobb mennyiségben szteviozidot -, amelyek természetes módon fordulnak elő a sztívia leveleiben (4).
Kereskedelmi potenciálja és farmakológiai tulajdonságai miatt a sztívia széles körű figyelmet keltett mind az élelmiszeriparban, mind tudományos körökben. Ennek eredményeképpen ma már a világ számos régiójában találhatók sztíviaültetvények.
A sztívia glikémiás indexe (GI) és kalóriatartalma nulla (pdf) (5). A glikémiás index azt méri, hogy egy élelmiszer milyen gyorsan és milyen mértékben emeli meg a glükózszintet, más néven vércukorszintet, ahol is a viszonyítási pont a glükóz 100-as GI értékkel.
Egy édesítőszer, amely gyógyítja a cukorbetegséget
A sztívia nemcsak az inzulin kiválasztását és aktivitását növeli, hanem az inzulinrezisztenciát is csökkenti. Emellett gátolja vagy csökkenti a máj glükóztermelését, ami hozzájárul az egészséges vércukorszint fenntartásához. Ezen kívül a sztíviában található szteviozid és szteviol segít szabályozni bizonyos enzimek aktivitását, megakadályozva ezzel a vércukorszint kóros lecsökkenését, a hipoglikémiát.
A Floridai Egyetem kutatói elvégeztek egy vizsgálatot, amelyben 31 felnőtt résztvevő 12 órán át koplalt, majd utána elfogyasztotta ugyanazt a reggelit (6). Húsz perccel ebéd és vacsora előtt szacharózt, aszpartámot vagy szteviát tartalmazó teát és rágcsálnivalót kaptak, anélkül, hogy tudták volna, melyik édesítőfajtát fogyasztják. Ezután szabadon elfogyaszthatták az ebédjüket, illetve a vacsorájukat. Közben óránként mérték az éhség-, illetve a jóllakottsági szintjüket, és vérvizsgálatokat is végeztek rajtuk. A vizsgálat összesen három napig tartott.
Az eredmények azt mutatták, hogy a sztíviát fogyasztók vércukorszintje közvetlenül ebéd után szignifikánsan alacsonyabb volt, mint a szacharózt fogyasztóké, és nem mutatkozott benne jelentős ingadozás. Ezen kívül összességében a sztíviát fogyasztó résztvevők inzulinszintje is alacsonyabb volt közvetlenül ebéd után, mint az aszpartámot vagy szacharózt fogyasztóké.
A sztívia fogyasztása alacsonyabb ebéd utáni inzulinszintet eredményezett.
"Ez azt sugallja, hogy más típusú édesítőszerekkel összehasonlítva a sztívia előnyösebb lehet abból a szempontból, hogy étkezés után is az egészséges tartományban tartja az ember glükózszintjét" - mondja a tanulmány társszerzője, Stephen Anton, a Floridai Egyetem fiziológus és gerontológus professzora, a klinikai és egészségpszichológia doktora. "A szacharózzal és az aszpartámmal összehasonlítva a sztívia jobb étkezés utáni anyagcsere-állapotot eredményezhet".
Sőt, a sztíviát és aszpartámot fogyasztó résztvevőknek szignifikánsan alacsonyabb volt a teljes kalóriabevitele is.
Bár az étkezés előtt sztíviát fogyasztók a sztíviából nem jutottak plusz kalóriához, mégsem kompenzálták ezt azzal, hogy ebédre vagy vacsorára többet ettek volna, mint azok, akik magas kalóriatartalmú szacharózt fogyasztottak. Ráadásul a jóllakottsági szintjük is hasonló volt.
A Journal of the Science of Food and Agriculture című folyóiratban 2016-ban közzétett, cukorbetegeken végzett randomizált, kontrollált vizsgálat szerint a sztíviának kifejezetten vércukorszint-csökkentő hatása van (7). Húsz 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő beteget véletlenszerűen két csoportra osztottak, az egyik csoport napi 1 gramm szárított sztívialevél port kapott, a másik nem kapott semmilyen édesítőszert. A kísérletet 60 napon keresztül folytatták.
Az eredmények azt mutatták, hogy a szárított sztívialevél por szedése jelentősen csökkentette ezeknek a cukorbetegeknek mind az éhgyomri, mind a posztprandiális (étkezés utáni) vércukorszintjét.
A sztívia fogyasztása tehát alacsonyabb éhgyomri és posztprandiális vércukorszintet eredményez.
"Úgy Tűnik, hogy a sztívia cukorhelyettesítőként való használata hatalmas változást hozhat" - mondja Per Bendix Jeppesen, a dániai Aarhusi Egyetem endokrinológiai és diabetológiai tanszékének docense, aki jelenleg a sztíviakivonatot, mint cukorbetegség elleni gyógyszert, és mint egészséges édesítőszert tanulmányozza.
"Ez mérföldkő lehet az emberek egészsége szempontjából" - mondja.
A sztívia fő összetevője ugyanis pozitív hatással van az ember endokrin rendszerére, különösen cukorbetegek esetében. A sztívia hatékonyságának és kivonási technikáinak tanulmányozása mellett Jeppesen részt vesz a cukorbetegség elleni gyógyszerekkel kapcsolatos kutatásokban is.
A modern ember hajlamos túl keveset mozogni és túl sok kalóriát fogyasztani, és többnyire magas cukor- és zsírtartalmú étrenden él.
"A sztívia jó helyettesítője lehet a cukornak, amelyből túl sokat eszünk" - mondja Jeppesen. "A sztívia használatával javulhatna az emberek egészségi állapota, mivel ha kevesebb cukrot fogyasztanának, csökkenne a kalóriabevitelük."
Az anyagcserére, a vérnyomásra és a vérzsírszintre gyakorolt hatások
A sztívia a posztprandiális vércukorszint szabályozásán és egyéb cukorbetegség-ellenes hatásain túl a vérnyomást és a vérzsírok szintjét is csökkentheti.
A sztíviában található szteviol-glikozidok szabályozhatják továbbá a vér kalciumszintjét, ami az erek tágulásához, illetve az artériák beszűkülésének csökkenéséhez vezet. Ez a Molecules 2023-as tanulmánya szerint hozzájárul a vérnyomás csökkentéséhez.
Tajvani kutatók egy randomizált, kettős vak, placebokontrollos vizsgálatot végeztek magas vérnyomású betegeken, amelynek során 174 magas vérnyomásban szenvedő beteget osztottak két csoportra (8). Az egyik csoport naponta háromszor 500 milligramm szteviol-glikozidot tartalmazó szteviol-glikozid kapszulát vett be, míg a másik csoport placebot kapott. Két évvel később a szteviol-glikozidot szedők vérnyomása jelentősen javult. Szisztolés vérnyomásuk átlagosan 150-ről 140 Hgmm-re, diasztolés vérnyomásuk pedig átlagosan 95-ről 89 Hgmm-re csökkent.
Figyelemre méltó, hogy a szteviol-glikozidok jótékony hatása a hipertóniás betegekre már körülbelül egy héttel a kísérlet megkezdése után jelentkezett, és a vizsgálat teljes időtartama alatt megfigyelhető volt. Ezen kívül a szteviol-glikozidokat szedő csoport tagjainak egy felmérés szerint jelentősen javultak az általános életminőség pontszámai is.
A Nutrients metaanalízise hét tanulmányt és kilenc randomizált, kontrollált vizsgálatot elemzett, amelyekben összesen 462 résztvevő vett részt. Az elemzés kimutatta, hogy a placebo szedésével összehasonlítva a szteviol-glikozidok szignifikánsan, 6,32 Hgmm -rel csökkentették a szisztolés vérnyomást és 3,6 Hgmm -rel a diasztolés vérnyomást. Emellett nem szignifikánsan ugyan, de csökkentették az érintettek testtömegindexét, éhgyomri vércukorszintjét és összkoleszterin-szintjét is.
A sztívia a vérzsírokat is csökkentheti. Egy áttekintő tanulmány kimutatta, hogy a sztívia kivonat fogyasztása jelentősen növelheti a nagy sűrűségű lipoproteinek (a "jó" koleszterin) szintjét, és csökkentheti az összkoleszterin, a trigliceridek és az alacsony sűrűségű lipoproteinek (a "rossz" koleszterin) szintjét (9).
Gyulladáscsökkentő és antioxidáns tulajdonságok
A sztívia több mint 100 vegyületet tartalmaz, amelyek közül sok jótékony hatással van az egészségünkre. (10). A természetes édesítőszereken és különböző nyomelemeken kívül a sztívia terpéneket, szterolokat, tanninokat, illósavakat, flavonoidokat, vitaminokat, enzimeket, szerves savakat és poliszacharidokat is tartalmaz, amelyek mind biológiailag aktív vegyületek.
A Molecules tanulmánya szerint a szteviol-glikozidok elnyomják, illetve szabályozzák a sejtek gyulladását kiváltó tényezőket. Gyulladásmegelőző hatásuk révén a májat is védik, és bizonyítottan erősítik a szervezet veleszületett immunitását.
Ezen túlmenően a szteviol-glikozidok antioxidáns tulajdonságokkal is bírnak. A Molecules 2023-ban megjelent tanulmánya kimutatta, hogy képesek megvédeni a szívsejteket a hidrogén-peroxid okozta károsodástól, ami a vitalitás javulását és jobb antioxidáns tulajdonságokat eredményez. Emellett megakadályozhatják az oxidatív DNS-károsodást a májban és a vesékben.
A mellékhatásai minimálisak
Az Experimental and Clinical Sciences (EXCLI) című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a paraguayiak több mint 1500 éve folyamatosan fogyasztják a sztíviát, és szinte semmilyen mellékhatásról nem számoltak be (11). Emellett egy áttekintő tanulmányból is az derül ki, hogy a sztíviafogyasztás semmilyen káros mellékhatással nem jár (12).
Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) is általánosan biztonságosnak ismeri el (angol rövidítés: GRAS) a nagy tisztaságú sztevia-glikozidokat. A sztívialevél és a nyers sztívia kivonat azonban "a hiányos toxikológiai információk miatt" nem minősül GRAS-nak. Az FDA szerint ezekre az élelmiszer-adalékanyagokra az élelmiszer-adalékanyagokkal kapcsolatos, nem pedig az étrendi összetevőkkel és étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos előírások vonatkoznak (13).
Más országokban, például Japánban, Ausztráliában és Brazíliában a hatóságok engedélyezik a sztívialevélből származó termékek édesítőszerként történő felhasználását az élelmiszerekben, például a teákban.
A szteviol-glikozidok még elfogadható napi bevitele mind az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal, mind az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal meghatározása szerint 4 mg testtömeg-kilogrammonként (14).
Mint Jeppesen rámutat, az említett hatóságoknak több mint 10 évükbe telt, hogy elvégezzék a sztívia élelmiszer-adalékanyagként való engedélyezéséhez szükségesek szigorú elemzéseket. Japánban azonban a sztívia kivonatokat már az 1980-as évek óta széles körben használják édesítőszerként.
Egy korábbi, az EXCLI Journalban említett patkánykísérlet szerint a sztívia negatív hatással lehet az állatok termékenységére (15), Jeppesen azonban elmondta, hogy ezeknek a vizsgálatoknak az eredményét a tudomány általában nem fogadja el.
Hogyan válasszunk a sztívia édesítőszerek közül?
A sztívia előnyei ellenére nem minden, boltban kapható sztívia termék jó minőségű. Némelyikről kiderült például, hogy mesterséges édesítőszereket, nátrium-szacharint és nátrium-ciklamátot tartalmaznak. Ezen kívül a nyers sztíviakivonatok magasabb allergén potenciállal rendelkezhetnek, mint a legalább 95 százalékban szteviol-glikozidokat tartalmazó, nagy tisztaságú sztívia édesítőszerek.
Mivel a sztívia túl édes, a szupermarketekben kapható sztívia termékek többsége kevert készítmény. A szteviol-glikozidok általában csak körülbelül 1 százalékát teszik ki a porított termékeknek, míg a többi összetevő általában cukoralkohol, például eritrit és/vagy xilit. Egyes termékek a szteviol-glikozidok és a nádcukor vagy nyerscukor kombinációját is tartalmazhatják.
A folyékony alapú sztívia termékek főként vizet tartalmaznak, és lehet bennük valamilyen tartósítószer, például alkohol is. A színtelen és átlátszó termékek nyersanyagai általában a szteviol-glikozidok; a zöld színű termékek nagyobb valószínűséggel közvetlenül a sztívia növényből vannak kivonva.
Jeppesen azt javasolja, hogy a kalóriamentes édes íz és a további rostbevitel érdekében olyan termékeket válasszunk, amelyek oldható rostok és szteviol-glikozidok kombinációját tartalmazzák. Ezen termékek alkalmazási és elkészítési módjai is hasonlóak a cukoréhoz, így annak praktikus alternatíváját jelenthetik a főzés során.
Egyes sztívia termékeknek a szteviozid vegyület miatt fémes vagy kesernyés íze lehet.
Jeppesen szerint a szteviol-glikozid termékek íze a kivonási technológia fejlődésével tovább fog javulni. A fémes vagy kesernyés utóíz már ma is kiküszöbölhető, és biztosak lehetünk benne, hogy a jövőben egyre több szteviol-glikozid termék közül lehet majd választani.
Tippek a sztívia otthoni termesztéséhez
Hogyan lehet otthon sztíviát termeszteni?
A sztívia szívós növény, amely megfelelő körülmények között jól fejlődik. Megfelelő megvilágítás és jó vízelvezetésű, könnyű talaj mellett a sztívia növény több levelet fog hajtani magasabb szteviol-glikozid-tartalommal.
A sztívia levelei nyolc különböző szteviol-glikozidot tartalmaznak, ezek közül a rebaudiosid-A kellemesebb ízűnek bizonyult, mint a szteviozid (16). Az utóbbi években kifejlesztettek néhány kiváló minőségű sztíviafajtát, amelyeknek magasabb a rebaudiosid-A, mint a szteviozid tartalmuk.
Amikor a sztívia virágzik, a levelei kevésbé édesek. Az Applied Microbiology and Biotechnology című szaklapban nemrég megjelent tanulmány szerint ennek az az oka, hogy a sztívia leveleiben az édes vegyületek szintje jelentősen csökken a virágzás során (17).
Kezdők számára a sztívia magról való termesztése nem ajánlott, mivel a sztíviamagvak meglehetősen nehezen csíráznak ki; kényelmesebb lehet a sztíviát szárdugványokkal szaporítani, vagy közvetlenül sztívia palántákat vásárolni.
Hivatkozások:
1. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/
2. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/
3. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/
4. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/
6. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/
7. https://onlinelibrary.wiley.com/
8. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/
9. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/
10. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/
11. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/
12. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/
13. https://www.accessdata.fda.gov/
14. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/
15. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/