A káliummal kapcsolatban olyan összeesküvés elméleteket ültettek el sok ember fejében, hogy muszáj tennem egy utolsó kísérletet a kérdés tisztázására. Nem szeretnék neveket és a kérdést összezavaró forrásokat megnevezni, mert nem célom a személyeskedés. Engem a tudományos igazság érdekel, és ha néhány összezavart ember szemét sikerül felnyitnom, már elértem a célomat. Kedvenc mondásom így hangzik: az evolúció ma is zajlik, s az információ korában az a túlélő, aki a hiteles információt meg tudja különböztetni a hamis információtól.
Az emberi szervezet kálium tartalmának mindössze 2%-a kering a vérben és a sejtek közötti folyadékban, a sejtekben a keringő kálium többszöröse található. Pl. a szívizomzat esetében a sejteken kívül átlagban 4 mmol/l a kálium koncentrációja, a szívizom sejten belül viszont 150 mmol/l. Azaz a szívizom sejtekben 40-szer több kálium van, mint a vérben. A kálium szívizom sejtekbe való ki- és beáramlása nélkül a szívizomsejtek nem tudnak összehúzódni és elernyedni. Hasonló a helyzet az izomsejteknél. A nátrium ion (azaz a konyhasó Na része) éppen fordított eloszlást mutat: a vérben és testfolyadékban van 150 mmol/l, és a szívizomsejtben van 15 mmol/l (Barnett, 2005).
A kálium hiány (hypokalémia, azaz a káliumszint < 3 mmol/l) tünete fáradtság, letargia, ingerlékenység, izomfájdalom, izomgörcs, székrekedés, pitvari és kamrai extraszisztolék, alacsony vérnyomás, felálláskori vérnyomásesés (megszédülés), vesefunkció károsodás, fokozott vízivás, ödéma, csökkent glukóz tolerancia, emelkedett vércukorszint (Papper és Whang, 1964).
A Ringer oldat
Egy 70 kilós emberben kb. 140 gramm kálium található, a vérben pedig 2-3 gramm kering. Ez felel meg a vér normál kálium szintjének, ami 3.8-5 mmol/l között van. Aki a Ringer oldatra hivatkozik, mondván, az mutatja meg, mennyi káliumnak kell a vérben keringenie, annak tudnia kell, hogy a Ringer oldatban 4 mmol/l töménységben van jelen a kálium, mivel ez a normál átlag érték. A Ringer oldatot akkor adják, ha folyadékot akarnak pótolni, és nem akarják megzavarni a vér ion összetételét. Az emberi szervezet működéséről óvodás szinten gondolkodik az, aki azt hiszi, a Ringer oldatban található nátrium és kálium mennyiségi arányából következtetni lehetne arra, milyen arányban szerepeljen a nátrium és a kálium az étrendünkben.
Az emberek átlagosan naponta 1-2 gramm káliumot fogyasztanak. (Ez több okból is kevés, de majd erről később). Egészséges vese a fölösben elfogyasztott káliumot gond nélkül kiválasztja. Azaz, a túlzott káliumbeviteltől fölösleges aggódni, egyedül vesebetegeknél halmozódhat fel a kálium a szervezetben. Ha valaki elfogyaszt napi 10 gramm káliumot (persze mondjuk káliumcitrát formában), akkor az igen gyorsan ki fog ürülni. Ha viszont valakinek káliumhiányos a táplálkozása, vagy más okból veszít káliumot (izzadás, hasmenés, hányás, rossz veseműködés, vízhajtó szedése), a vese nem tudja a káliumot jól visszaszívni, tehát a káliumszint folyamatosan csökkenni fog. (Nátrium esetén a vesében elég hatékony fokozott sóvesztés esetén a nátrium aktív visszaszívása). Mivel káliumhiány könnyen kialakulhat, míg hiperkalémia (túl magas káliumszint) csak vesebetegségben jöhet létre, az a biztonságos, ha az ember sok káliumot fogyaszt, hisz nem lehet a káliumot normál körülmények közt túladagolni. Egy nő 100 db, egyenként 750 mg kálium kloridot tartalmazó tablettát vett be öngyilkossági szándékkal. A vérében pár óra múlva 10 mmol/l szint alakult ki. Kezelés hatására baj nélkül megúszta. Korábban szórványosan, szándékos túladagolásra történtek túladagolásos halálesetek, mindegyik esetben a vérszint legalább 10 mmol/l volt. Ezekben az esetekben a beteg vagy nem került orvoshoz, vagy későn (Su és mtsi., 2001). A kálium kloridból szájon át bevéve 190 gramm a halálos adag. De a konyhasó esetén hasonló a helyzet, 280 gramm elfogyasztásába bele lehet halni. Akik tehát azon aggódnak, hogy a napi 5-10 gramm elfogyaztott kálium citráttal "mérgezett sóban" (valójában dúsított) 1.5-3 gramm káliumklorid van, és azt terjesztik, hogy ez halálos, szívmegállást okoz, azok egyszerűn hülyítik az embereket. Ez bődületesen durva csúsztatás. Szájon át csak öngyilkossági szándékkal lehet lenyomni majdnem húsz deka kálium kloridot, ami olyan szintű káliumszint emelkedést eredményezne a vérben, hogy valóban szívmegállást eredményezhetne. A vita a halálos dózis 100-ad részéről folyik! És felhalmozódás sem történhet, mert a vizelettel és a széklettel a bevitt kálium döntő része (amire nincs szükség) kiürül.
Ráadásul a normál konyhai sóban "szennyeződésként" kálium kb. 0.1%-ban fordul elő, ami végképp olyan alacsony dózis (10 gramm elfogyasztott konyhasó esetén 0.01 gramm kálium), hogy sajnos még használni sem használ, nemhogy árthatna. A "mérgező kálium" kérdése nem arról szól, hogy vannak-e szellemek, vagy nincsenek, mert ha valaki elhiszi, hogy vannak, abba nem lehet meghalni. Itt azonban egy életveszélyes álhírt visszhangoz a közvélemény, követve az áltekintélyek felelőtlen kijelentéseit. Nem a félőrültekhez szólok, akik tudatos népirtásról beszélnek, hanem a józan, de megtévesztett emberekhez, akik bedőlnek ennek a hisztériának.
Az alacsony káliumszint öl
60 ezer japán ember táplálkozását és két éven belüli halálozását vizsgálva kimutatták, hogy a legtöbb konyhasót fogyasztók közt 55%-kal volt magasabb a szívhalálozás, míg a sztrókhalálozás kétszeres volt. A legtöbb káliumot fogyasztók közt viszont 35%-kal csökkent a szívhalálozás és 27%-kal a kardiovaszkuláris megbetegedés kockázat (Umesawa és mtsi., 2008). Egy USA vizsgálatban 12 ezer embert követtek 15 éven át, s vizsgálták a só- és a káliumfogyasztás hatását a szív- és érrendszeri betegségekre és halálozásra. A nagy sófogyasztás 20%-kal növelte, a magas káliumfogyasztás 20%-kal csökkentette az összhalálozást. Nézték a napi elfogyasztott nátrium és kálium arányát. Akiknél ez az arány a legmagasabb volt (azaz igen sok nátriumot, de igen kevés káliumot fogyasztottak) azok 45%-kal gyakrabban haltak meg kardiovaszkuláris betegségben (infarktus, sztrók, stb.), és 115%-kal gyakrabban haltak meg isémiás szívbetegségben (szívelégtelenség, koronária szűkület) (Yang és mtsi., 2011).
22 vizsgálat összevont elemzése azt bizonyította, hogy a nagyobb káliumfogyasztóknak24%-kal csökkent a sztókkockázata, és a kb. napi 4 gramm káliumot fogyasztók közt a szisztolés vérnyomás 7 Hgmm-el csökkent (Aburto és mtsi., 2013).
A nátrium és a kálium
Mielőtt bárki sóellenességgel vádolna, tisztáznunk kell, mi az összefüggés a sóbevitel és a halálozás közt és miért.
Sok pontos mérést alkalmazó vizsgálat alapján a következő görbét lehet felrajzolni a sófogyasztás (ürítés) és a halálozási kockázat között (Alderman és Cohen, 2011):

Az ábrán átszámolva a mmol/l adatot (1 mol konyhasó 58.5 gramm, egy mol= 1000 mmol) grammra: akik napi 5.8-8.7 gramm konyhasót ürítenek (azaz nagyjából ennyi fölösleget fogyasztanak), azoknak a legalacsonyabb a halálozási kockázata. Akik mondjuk csak 2.9 gramm sót fogyasztanak (és ürítenek), azoknak már 2.72-szer (172%-kal) nő meg a halálozási kockázatuk (Alderman és Cohen, 2011). De akik naponta 24 gramm sót ürítenek, azoknak is ugyanennyi, és a még nagyobb só fogyasztással arányosan nő. Magyarán, akik követni akarják a közegészségügyi ajánlást, miszerint maximum 5 gramm sót szabadna fogyasztani, azok bizony az alacsony sófogyasztás alsó határa alá kerülnek. Olvasni olyan adatot is, hogy 3- 4 gramm alá kéne szorítani a sófogyasztást. Ez azonban már életveszélyes. A biztonságos dózis 6-15 gramm között van; ez alatt és efölött nő a szív- és összhalálozás kockázata (Alderman és Cohen, 2011).
Nyilván önmagában a sófogyasztás tárgyalása megtévesztő, hiszen a fentebb idézett vizsgálatok azt mutatják, hogy a káliumfogyasztás növelése csökkenti a halálozás kockázatát. Ennek egyik oka a kálium vérnyomáscsökkentő hatása, a másik a szívműködés stabilizálása.
Egy vizsgálatban, a legtöbb konyhasót és legkevesebb káliumot fogyasztóknak a szisztolés/diasztolés vérnyomása 8/7 Hgmm-rel volt magasabb. A sok káliumot fogyasztók közt 6/4 Hgmm-el volt alacsonyabb. (A két csoport közt a különbség már tetemes: 14/11 Hgmm). A szerzők arra következtettek vizsgálatuk alapján, hogy a só esetleges vérnyomásnövelő hatását megszünteti a sok káliumfogyasztás (Rodrigues és mtsi., 2014).
Egy másik, francia vizsgálatban ugyancsak komoly vérnyomás eltérést mutattak ki a vizeletben mért nátrium és kálium arányának függvényében. Minél több volt a nátrium és kevesebb a kálium, annál magasabb volt a vérnyomás (Hedayati és mtsi., 2012).


Persze, nem annak van izgulni valója, akinek a rossz Na/K arány miatt 130 a vérnyomása, hanem akinek 140 helyett már 160. De akinek most 130, és nem fogyaszt elég káliumot, az évtizedek során szépen emelkedni fog.
Az optimális káliumszint
Ajánlom az olvasó figyelmébe korábbi írásomat (Az életmentő kálium), de hogy alátámasszam az ott leírtakat, idézek még egy-két vizsgálatot, amely támpont lehet annak megértéséhez, mit nevezünk optimális szérum káliumszintnek. A laborjelentéseken 3.8 és 5 mmol/l közt tekintik "normálisnak" a káliumszintet.
Bowling és mtsi. (2010) 2800 szívelégtelenséggel kórházba került beteget vizsgáltak, akik egyben krónikus vesebetegségben szenvedtek. A 4mmol/l alatti káliumszintűek a következő öt évben 65%-kal valószínűbben haltak meg kardiovaszkuláris, és 82%-kal valószínűbben szívelégtelenségben, mint a normál káliumszintűek (4 mmol/l< káliumszint < 5 mmol/l). Egy 2001-es vizsgálatban a 3 mmol/l-nél alacsonyabb káliumszintűek 10-szer valószínűbben haltak meg a többi kórházi beteghez képest (Paltiel és mtsi., 2001). Egy korai vizsgálatban összevetették az infarktusos betegek 24 órán belüli halálozását a vérükben mért káliumszinttel. A 4.4-4.5 mmol/l közé eső 31 betegből egy sem halt meg, a 3.4-3.5 közé eső 32 beteg 20%-a, az 5.2 mmol/l felettiek 70%-a halt meg (Clausen és mtsi., 1988).
Az alacsony káliumszint különösen szívbetegeknél és akut infarktuson átesetteknél jelent nagy veszélyt, mert a destabilizálódó szív különösen hajlamos a szívritmus zavarra káliumhiány esetén. Nordrehaug és mtsi. (1985) vizsgálatának grafikus összefoglalása gyakorlatilag megegyezik a korábbi kálium cikkemben idézett vizsgálatéval (Macdonald és mtsi., 2004).

Fontos tudni, hogy mind az alacsony (Fukui és mtsi. 2014) mind a magas (Hsieh és mtsi., 2011) káliumszint vesebetegségre utal. Azaz, a kórosan magas és szintén veszélyes káliumszint nem a táplálkozással (és "mérgezett" sóval) bevitt kálium miatt magas, hanem mert a vese betegsége miatt a kálium nem tud ürülni. Akinek tehát magas (< 5 mmol/l-nél) a kálium szintje, vizsgáltassam meg a veseműködését!
Akik fennen hirdetik a kálium veszélyességét, azok magyarázattal tartoznak azért, miként lehetséges, hogy az itt csak töredékesen idézett kutatások mind egybehangzóan a magas káliumfogyasztást tekintik védőhatásúnak. Több ezer kutató és klinikus mégsem beszélhetett össze, hogy irtsák az emberiséget. A kálium veszélyességét hirdetők mutassák fel azokat a kutatásokat (és ne a "személyes tapasztalatokat", meg tekintélyszemélyek nyilatkozatait), amelyek igazolják, hogy a fokozott káliumbevitel egészséges ember számára veszélyes! Ezzel tartoznak azoknak, akikkel elhitették, hogy a kálium veszélyes.
Irodalom