Szendi Gábor:
A testvérvetélkedés

Emberek álmodoznak a testvérszeretetről, miközben évek óta nem beszélnek húgukkal, bátyjukkal. Persze okuk van rá, hiszen az örökségen csúnyán összevesztek. Már nem is az a földdarab vagy az a bútor a fontos, hanem ez elvi kérdés. Elvi kérdés? Mi lehetne fontosabb a génrokonságnál? A revans a gyermekkorért.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Jól emlékszem még, ahogy anyánk csendesíteni próbálta a bátyám és köztem folyó civakodásokat, azon sóhajtozva, nehogy olyanok legyünk, mint az ő bátyja. A családi történetek szerint Tomi gyermekkorában mindig irigy, kötekedő és kaján volt, és igazság szerint, ma visszatekintve, Tomi felnőtt korára is ilyen maradt. Pletykák szóltak arról, hogy furkált mindenkit a különböző munkahelyein, s talán nem véletlen lett belőle végül BM százados, mert ezzel foglalkozásává tette mások piszkálását. Húgával, a mi anyánkkal egyáltalán nem törődött, holott ők jómódban éltek, mi meg szó szerint egy utcával odébb nyomorogtunk. Anyánk gyakran volt kórházban, szanatóriumban, de az évek során egyszer sem látogatta meg. A temetésén bizonyára ott volt, de esküszöm, nem emlékszem rá. Elszólásaiból világos volt számunkra, hogy szerinte anyánk "magának kereste a bajt", ezért aztán nem is járt neki a támogatás. Borzasztóan szeretett hochmecolni, mindenkinél okosabb akart lenni, s öregkorára már úgy emlékezett, hogy az ellenállási mozgalom jelentős alakja volt. Ki is bulizta magának a Szocialista Hazáért érdemrendet. Mi tette őt ilyenné? Bizonyára a születési sorrendben elfoglalt helye.

A cég általam ajánlott kedvezményes termékei itt tekinthetők meg


Volt egy több évvel idősebb bátyja, Gyuri, akit nagyszüleim nagyon szerettek, s két évre Tomi születése után megszületett anyánk. Az ilyen két testvér közé "szorult" gyermekek helyzete a legrosszabb, mert a nagyobb mindig okosabb és erősebb, több hasznára van a szülőknek, a kisebb meg, pláne egy aranyos kislány, könnyen a szülők kedvencévé válik. A középső gyerek sokszor úgy érezheti magát, mintha árva, vagy mostohagyerek lenne. Valószínűleg tovább rontott Tomi helyzetén az, hogy Gyuri meghalt a munkaszolgálatban, s az elvesztett gyermek mindig példaképpé magasztalódik fel az emlékezetben, örökre legyőzhetetlen riválissá válva az életben maradottak számára.

Azt gondolná az ember, hogy saját gyermekkorából levonva a tanulságokat, két lányát majd igyekszik egyforma szeretettel nevelni. De nem így történt. Mintha csak a Hamupipőke történet elevenedett volna meg abban, ahogy a kisebb lányát majomszeretettel szerette, a nagyobbikat meg ott bántotta, ahol tudta.

Mi ez? Nevelési hiba? Ha konkrét családokat és testvéreket nézünk, akkor még hihetjük, hogy éppen egy rossz kivételt látunk, de az igazság az, hogy a kultúránk által idealizált testvérszeretetre sokkal nehezebb konkrét példákat találnunk, mint a rossz testvérviszonyra. Emberemlékezet óta téma a testvérharc. Káin és Ábel története elriasztó tantörténetnek tűnik, de valójában csak kirívó esete a mindennapos testvérféltékenységnek.

Testvérvetélkedés és evolúció

Az evolúcióban minden egyed elrendelt célja, hogy génjeit elterjessze. Ehhez persze életben kell maradnia, fel kell növekednie, méghozzá a körülményekhez képest a legjobban. Ebben a testvérek igazából csak akadályok, mert megosztják a szülői erőforrásokat. Ismert példa a foggal született hiénacsemeték esete, akik születésük után egymásnak esnek, és anyjuk nagy megelégedésére csak a legerősebb ivadékok maradnak életben. Az anyának nem mindegy, hogy nyamvadt kölykökre pazarolja-e energiáit, vagy a csak valóban talpraesett, majdan valóban sikeresen szaporodó utódaiba "fektet" be.

Bármily igazságtalanul hangzik is, a szülői befektetési modell az embernél is működik, s ennek megannyi durvább-finomabb jeleit tapasztaljuk az emberi történelemben és manapság is. Egyrészt a nagyobb gyermeket mindig is többre becsülték, hiszen abban a korban, amikor nagy volt a csecsemő- és gyermekhalandóság, a nagyobb gyerek nagyobb garanciát jelentett arra, hogy már életben fog maradni, azaz megéri a neveléséért hozott áldozatokat. A természeti népeknél sokáig nevet sem adnak a gyermeknek; minek, ha esetleg időközben meghal. Az anyák, bár mindent megtesznek a gyermekükért, kerülik a szoros kötődés kialakulását, hogy elejét vegyék az elvesztésekor átélt lelkiszenvedésnek. Az állatvilágban a szülő mindig kettős stratégiát folytat. Egyfelől odaadóan neveli utódait, másfelől igyekszik őket mielőbbi önállóságra szoktatni, ugyanis az utódgondozás elveszi tőle az újabb szaporodási lehetőséget. Márpedig a szaporodási siker maximalizálását a sikeresen felnőtt utódok számával lehet mérni. Az utódok célja viszont maximalizálni a szülőkből kipréselhető időt, figyelmet, energiát, táplálékot. Ebből nőtt ki mára a család nyakán 30-40 éves koráig élősködő "fiatal", de minden kisgyerekes szülő megtapasztalja, milyen állhatatosan nyúzzák őt gyerekei.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Ősidők óta ezért állnak harcban a testvérek egymással, mert az újabb és újabb testvérek újra és újra továbbosztják az egy főre jutó szülői támogatást. Különösen érvényes ez a kis korkülönbséggel született gyermekekre, hiszen a gyorsan születő kistestvér olyan korban köti le a szülők energiáit, amikor még a nagyobbnak is igen nagy szüksége volna a gondoskodásukra. A vizsgálatok szerint minél közelebb van két testvér életkora, annál több a vita köztük. Őszintén szólva, milyen alapon várható el a nagyobbtól, hogy szeresse élete megrontóját, aki miatt ő kevesebb esélyt kap a sikeres felnövésre. És valljuk be, ezek az érzések nem teljesen alaptalanok, nem szubjektív torzítások, hiszen a szülők, akár bevallják, akár nem, gyerekeiket nem egyformán szeretik, még ha erkölcsi kötelességnek is érzik az ellenkezőjét hangoztatni.

A születési sorrendhatás

A testvérek közti csatározásban számos fegyvert bevetnek a gyerekek. Egyrészt, a legidősebb testvér, az elsőszülött, sokkal inkább azonosul a szülői elvárásokkal és értékekkel, amiért a szülők természetesen hálásak is. Nem véletlen alakult ki az a hagyomány a történelemben, hogy az elsőszülött "mindent visz", a többiek meg elmehettek szerencsét próbálni. A tudományban és a politikában is az elsőszülöttek általában konzervatív nézeteket vallanak. A "szegényember legkisebb fia" típusú mesék viszont arról szólnak, miként vesz revanst a "kicsi" a nagyobbakon, akiket a szülők többre becsültek. Nagy átlagban a kisebbek a mindig nagyobb és mindig erősebb idősebb testvér árnyékában sokat szenvednek, hiszen az gyakran bántja, szekálja őket, de a szülőknél hiába keresik az igazukat, mert a szülők csak fölösleges veszekedést látnak a gyerekek párharcában. Ez pláne így van, ha a szülők valamiért favorizálják a kisebbet, hiszen ez az, amit távollétükben aztán a nagyobb megbosszul. Erre mindig van mód és alkalom, hiszen a testvérek sokszor vannak együtt szülői felügyelet nélkül. Így aztán a kisebbek gyakrabban képviselnek felnőttként radikális nézeteket, csatlakoznak reformmozgalmakhoz, s a tudományban, a politikában általában liberálisabb nézeteket vallanak. Persze, joggal mondhatja valaki, hogy ma már egy testvér sem rontja le az idősebb életben maradási esélyeit, csakhogy lelki működéseinket, ösztöneinket a kőkori viszonyok formálták meg., s különben is, a gyermekhalandóság a 20. század második felétől csökkent le.

Több országból származó több száz testvérgyilkosság adatait feldolgozva, Martin Daly és munkatársai 2001-ben kimutatták, hogy a 14 éves kor alatt előforduló testvérgyilkosságokban 80-90%-ban az idősebb testvér az elkövető, azaz a kisebb ellen irányuló rejtett vagy nyílt agresszió olykor a gyilkosáig tud fajulni.

A szülői erőforrásokért folyó vetélkedésből érthető módon általában az idősebb kerül ki győztesen. Azonban felnőttkorra fordul a kocka, a fiatal, korábban elnyomott testvérben az évtizedeken át fortyogó düh könnyebben robban ki gyilkos indulatként, amikor az erőviszonyok már egyenlők. Így felnőttkorban a testvérgyilkosságokban 60-70%-ban a fiatalabb testvér az elkövető.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Egy életen át tartó irigykedés?

Bár a testvérgyilkosság a testvérek közti ellentétek szélsőséges megnyilvánulása, sajnos nem ritka az ellenségeskedés testvérek közt felnőttkorban sem. Az evolúciós megfontolások alapján azt várnánk, hogy a rokonszelekciós teória szerint a testvérek, mint legközelebbi génrokonok, összetartanak, hiszen sikeres szaporodásuk kölcsönösen előnyös mindannyiuknak a közös gének terjesztése miatt. Úgy tűnik azonban, az éveken, akár évtizedeken át tartó rossz testvérviszony nagyon is maradandó nyomot hagy az emberekben. Ha a születési sorrend kutatás eredményeit nézzük, a testvérsorrend alapvetően meghatározza a személyiségfejlődést, miért is felejtenék el hát az emberek a sorsuk alakulását meghatározó élményeiket. A magát örökké elnyomottnak érző testvér lázadó gondolkodású lesz, s ha mellette ambiciózus és ügyes, akár túl is szárnyalhatja testvérét, de a siker csak elégtétel lesz a számára, amit odadörgölhet a fölötte sokáig basáskodó testvére orra alá. Aki meg, persze bosszúból, sosem fogja elismerni öccse vagy húga sikereit. Persze fordítva is elsülhet a dolog, lehet, hogy az idősebb testvér lesz sikeres, s máris megvan a fiatalabb sérelme; sorsa kedvezőtlenebb alakulását gyermekkori háttérbe szorítottságával fogja magyarázni. Persze, miért is kéne két testvérnek életük sikerességét a másikhoz mérni? Nyilván azért, mert gyermekkorukban meghatározó, jellemvonássá merevedett szokásuk volt féltékenyen figyelni és méricskélni a másikat. Ki a jobb tanuló, kit szeret jobban a papa vagy a mama, ki a sikeresebb a partnerkapcsolatokban, ki vitte többre az életben. A testvérek viszonya a társas viszonyok egyfajta észlelési sémájává változott. Egy páciensem öntudatlanul több dologban rivalizált férjével, s csodálkozott, amikor megkérdeztem, nem volt-e egy idősebb testvére. Persze, hogy volt, s abban a kapcsolatban tanulta meg, hogy az ő sikerei mindig kevesebbet érnek, mint a másiké. A mi kultúránkban két dolog mélyen rögzült: a versenyszellem és az élet alakulásának múlttal való magyarázása.

Szomorú, de a testvérvetélkedés természetesebb, mint a testvérszeretet, s szülő legyen a talpán az, aki úgy tudja elnavigálni gyermekeit a felnőttkorig, hogy gyermekei valóban szeressék és támogassák egymást. Egy biztos, nem jó módszer a testvérrivalizálást büntetni, hiszen egy jogos érzés tiltása csak további jogsérelmet okoz.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre