Fordította: Szendi Gábor
A modern orvostudomány el akarja hitetni velünk, hogy -hála az orvoslásnak- hosszabb életet élünk, mint bármikor az emberiség történetében, de ez egyszerűen nem igaz.
Source: www.Freepik.com
Az elmúlt évtizedekben a várható élettartam világszerte drámaian megnőtt. Az 1960-ban született átlagemberek - az Egyesült Nemzetek Szervezetének legkorábbi évében, amikor a globális adatok nyilvántartása megkezdődött - 52,5 éves korra számíthattak (1). Ma az átlag 72 év. Az Egyesült Királyságban, ahol régebb óta vezetnek nyilvántartást, ez a tendencia még nagyobb. 1841-ben egy kislány várhatóan csak 42 évig élt, egy fiú pedig 40 évig (2). 2016-ban egy kislány 83 évet élhetett meg, egy kisfiú 79 évet (3).
A természetes következtetés az, hogy mind a modern orvostudomány csodái, mind a közegészségügyi kezdeményezések hozzájárultak ahhoz, hogy tovább éljünk, mint valaha - olyannyira, hogy lehet, hogy lassan kifogyunk az élet további meghosszabbítását célzó újításokból. 2018 szeptemberében a Nemzeti Statisztikai Hivatal megerősítette, hogy - legalábbis az Egyesült Királyságban - a várható élettartam nem növekszik tovább (4). Az Egyesült Királyságon kívül is, ez a növekedés világszerte lassul (5).
Azt a hiedelmet, hogy fajunk elérte a hosszú élet csúcsát, az őseinkről szóló mítoszok is erősítik: elterjedt közhiedelem, hogy az ókori görögök és rómaiak megdöbbentek volna, ha 50 vagy 60 éves kor feletti embert láttak volna.
Holott Róma első császára, Augustus 75 éves korában halt meg - ez kiemeli a különbséget őseink átlagos várható élettartama és élethossza között.
Valóban, bár az orvostudomány fejlődése az egészségügy számos aspektusát javította, félrevezető az a feltételezés, hogy az emberi élettartam évszázadok alatt drámaian megnövekedett volna.
A várható élettartam, amelyet a statisztikák tükröznek, nem növekedett annyira, mert fajként sokkal tovább élünk, mint korábban. Hanem azért nőtt, mert egyre többen élünk sokáig.
"Alapvető különbség van a várható élettartam és az élethossz között" - mondja Walter Scheidel, a Stanford Egyetem történésze, az ókori római demográfia egyik vezető kutatója. "Az emberek élethossza - szemben a várható élettartammal, ami egy statisztikai konstrukció - nem igazán változott, amennyire én meg tudom állapítani."
A várható élettartam egy átlag. Ha van két gyermeke, és az egyik meghal az első születésnapja előtt, de a másik 70 éves koráig él, akkor a várható átlagos élettartamuk 35 év.
Ez matematikailag helyes - és ez bizonyára elárul valamit arról, hogy milyen körülmények között nevelkedtek a gyerekek. De nem ad teljes képet. Különösen problematikussá válik, ha olyan korszakokat vagy régiókat vizsgálunk, ahol magas a csecsemőhalandóság. Az emberiség történelmének nagy részét a gyermekek alacsony túlélési aránya jellemezte, és ez ma is így van a különféle országokban (6).
6. századi uralkodó, Szuiko császárnő, aki Japán első uralkodó császárnője volt a feljegyzett történelemben, 74 éves korában halt meg.
Ez az átlagolás az oka annak, hogy a közhiedelem szerint az ókori görögök és rómaiak például csak 30-35 évig éltek. De vajon valóban így volt-e ez azoknál az embereknél, akik túlélték a gyermekkor törékeny időszakát, és valóban azt jelentette-e, hogy egy 35 éves valóban "öregnek" számított?
Ha az ember harmincas évei egy roskatag öregkornak számítanának, úgy tűnik, az ókori írók és politikusok nem értették meg az üzenetet. A Kr. e. 7. század elején Hésziodosz görög költő azt írta, hogy a férfi akkor menjen férjhez, "amikor nem sokkal kevesebb, mint 30 éves, és nem sokkal több". Eközben az ókori Róma "cursus honorum" - a politikai tisztségek sorozata, amelyet egy ambiciózus fiatalember elvállalhatott - még az első tisztségre sem engedte, hogy egy fiatalember (7), a quaestorra 30 éves koráig jelöltesse magát (Augustus császár alatt ezt később 25 évre csökkentették; maga Augustus 75 évesen halt meg). A konzulsághoz 43 évesnek kellett lenni - nyolc évvel idősebbnek, mint az Egyesült Államokban, ahol az elnöki tisztség betöltéséhez 35 év az alsó korhatár.
Az 1. században Plinius egy egész fejezetet szentelt a Természettörténetben a leghosszabb ideig élő embereknek (8). Közéjük sorolja M Valerius Corvinos konzult (100 év), Cicero feleségét, Terentiát (103), egy Clodia nevű nőt (115 - akinek egyébként 15 gyermeke született), valamint Lucceia színésznőt, aki 100 évesen még színpadra lépett.
Aztán ott vannak a sírfeliratok és sírkőre vésett epigrammák, mint például ez, amely egy Alexandriában, az i. e. 3. században elhunyt nőnek szól. "80 éves volt, de képes volt finom fonalat fonni a surrogó rokkával " - olvasható az epigrammában csodálattal.
Nem mintha az öregedés akkor könnyebb lett volna, mint most. "A természet valójában nem adott nagyobb áldást az embernek, mint az élet rövidségét" - jegyzi meg Plinius (9). "Az érzékek eltompulnak, a végtagok elsorvadnak, a látás, a hallás, a lábak, a fogak és az emésztőszervek mind elhalnak előttünk...". Egyetlen emberről tud, egy 105 évet megélt zenészről, akinek kellemesen egészséges öregkora volt. (Maga Plinius ennek alig a felét érte meg; úgy tartják, hogy a Vezúv kitörésekor, 56 évesen vulkáni gázoktól halt meg).
Legalábbis az ókori világban, úgy tűnik, az emberek biztosan ugyanolyan sokáig voltak képesek élni, mint mi ma. De vajon mennyire volt ez gyakori?
Birodalmak élethossza
Még 1994-ben egy tanulmány minden olyan férfit megvizsgált, aki az Oxford Classical Dictionarybe bekerült, és az ókori Görögországban vagy Rómában élt. Haláluk korát összehasonlították (10) a Chambers Biographical Dictionary újabb kiadásában szereplő férfiakéval.
Az összesen 397 ős közül 99-en erőszakos halált haltak gyilkosság, öngyilkosság vagy harc során. A fennmaradó 298 közül az i. e. 100 előtt születettek átlagélethossza 72 év volt. Az i. e. 100 után születettek átlagélethossza 66 év volt. (A szerzők feltételezik, hogy a veszélyes ólomvízvezetékek elterjedtsége vezethetett az életkor ilyen nyilvánvaló megrövidüléséhez.)
Az 1850 és 1949 között meghaltak mediánja? Hetvenegy éves kor - mindössze egy évvel kevesebb, mint a Kr. e. 100 előtti korosztályuk.
Természetesen volt néhány nyilvánvaló probléma ezzel a mintával. Az egyik az, hogy csak férfiakból állt. A másik, hogy az összes férfi elég illusztris volt ahhoz, hogy emlékezzenek rá. Ebből igazából csak annyit vehetünk ki, hogy a kiváltságos, rátermett férfiak a történelem során átlagosan nagyjából ugyanannyi idős korig éltek - feltéve, hogy nem ölték meg őket előbb. Pl. Tiberius római császár 77 éves korában halt meg - egyes beszámolók szerint gyilkosságban.
"Ez azt jelenti, hogy biztosan voltak nem híres emberek, akik sokkal többen voltak, és még tovább éltek" - mondja Scheidel.
Nem mindenki ért egyet. "Óriási különbség volt egy szegény és egy elit római életmódja között" - mondja Valentina Gazzaniga, a római La Sapienza Egyetem orvostörténésze. "Az életkörülmények, az orvosi kezelésekhez való hozzáférés, sőt, akár csak a higiénia - ezek mind biztosan jobbak voltak az elit körében."
2016-ban Gazzaniga közzétette kutatásait több mint 2000 ókori római csontvázról, amelyek mind munkásosztálybeli emberek voltak, akiket közös sírokba temettek. Az átlagos halálozási kor 30 év volt, és ez nem pusztán statisztikai műtermék: a csontvázak nagy része körülbelül ennyi idős volt. Sokukon a nehéz munka okozta traumák, valamint a későbbi életkorhoz köthető betegségek, például az ízületi gyulladás nyomai voltak megfigyelhetők.
A férfiak számos sérülést szenvedhettek a fizikai munka vagy a katonai szolgálat során. De a nők - akik, érdemes megjegyezni, szintén végeztek nehéz munkát, például a földeken dolgoztak (11) - aligha úszták meg könnyen. A történelem során a gyakran rossz higiéniai körülmények között zajló szülés csak az egyik oka annak, hogy a nők termékeny éveikben különösen nagy veszélynek voltak kitéve. Már maga a terhesség is veszélyt jelentett.
"Tudjuk például, hogy a terhesség kedvezőtlenül hat az immunrendszerre, mert gyakorlatilag egy másik ember növekszik bennünk" - mondja Jane Humphries, az Oxfordi Egyetem történésze. "Ilyenkor a nő különféle betegségekre is fogékonyabbá válik. Így például a tuberkulózis nagyon ijesztő kölcsönhatásba lép a terhességgel. A tuberkulózis pedig olyan betegség volt, amelynek magasabb volt a női, mint a férfi halálozási aránya."
Az idősebb Julia római nemes 54 éves korában, 14-ben halt meg, de a legtöbb forrás egyetért abban, hogy idő előtti halála a száműzetés és a bebörtönzés következménye volt. Viszont Lívia római császárnő, Augustus felesége 86 vagy 87 éves koráig élt.
A szülést más tényezők is rontották. "A nőket gyakran rosszabbul táplálták, mint a férfiakat" - mondja Gazzaniga. Ez az alultápláltság azt jelenti, hogy a fiatal lányok medencecsontjai gyakran nem fejlődtek ki teljesen, ami aztán növelte a nehezített gyermekszülés kockázatát.
"A római nők várható élettartama valójában a termékenység csökkenésével együtt nőtt" - mondja Gazzaniga. "Minél termékenyebb egy népesség, annál alacsonyabb a nők várható élettartama."
Eltűnt emberek
Az adatok hiánya miatt nem lehet biztosan tudni, hogy átlagos elődeink mennyi ideig éltek, akár az ókorban, akár az őskorban. Amikor például az ókori rómaiak átlagos halálozási korát próbálják meghatározni, az antropológusok gyakran az egyiptomi római provinciáról származó népszámlálási adatokra támaszkodnak (12). Mivel azonban ezeket a papiruszokat adóbeszedésre használták, gyakran aluljelentették a férfiakat - valamint sok csecsemőt és nőt is kihagytak belőlük.
A rómaiak által ezrével hátrahagyott sírfeliratok egy másik nyilvánvaló forrás. Csecsemőket azonban ritkán helyeztek sírba, a szegények nem engedhették meg maguknak, és az egyszerre, például járványok idején elhunyt családok is kimaradtak.
És még ha nem is ez lenne a helyzet, van egy másik probléma is a feliratokra való hagyatkozással.
"Olyan világban kell élni, ahol van egy bizonyos mennyiségű dokumentáció, amelyből még azt is meg lehet állapítani, hogy valaki 105 vagy 110 évig élt-e, de ez csak nemrég kezdődött el" - mutat rá Scheidel. "Ha valaki valóban megélte volna a 111 évet, az az illető talán nem is tudta volna".
Ennek eredményeképpen, amit az ókori Róma várható statisztikai élettartamáról tudni vélünk, annak nagy része a hasonló társadalmak várható élettartamából származik. Ezekből tudjuk, hogy a csecsemők egyharmada egyéves kora előtt, a gyermekek fele pedig 10 éves kora előtt halt meg. Ezután a kor után az esélyek jelentősen javultak. Ha 60 éves koráig eljutott valaki, akkor valószínűleg 70 évig is elélt.
Összességében az ókori Rómában az élettartam valószínűleg nem sokban különbözött a maitól. Talán valamivel kevesebb volt, "mert nem volt invazív orvoslás az élet végén, ami egy kicsit meghosszabbította volna az életet, de nem volt drámai különbség" - mondja Scheidel. "Lehet rendkívül alacsony a várható átlagos élettartam, mondjuk a terhes nők és a meghalt gyermekek miatt, és mégis vannak olyan emberek, akik 80-90 évig is élnek. Csak a végére már kevesebben lesznek, mert folyamatos a lemorzsolódás ".
Természetesen ezen a lemorzsolódást nem szabad figyelmen kívül hagyni. Különösen, ha Ön csecsemő, szülőképes korú nő vagy keményen dolgozó ember, sokkal jobban jár, ha 2018-ban él, nem pedig 18-ban. De ez még mindig nem jelenti azt, hogy az élettartamunk fajként ténylegesen jelentősen meghosszabbodott volna.
Az adatrögzítés
Az adatok az emberi történelem későbbi szakaszában javulnak, amint a kormányok elkezdik gondosan nyilvántartani a születéseket, házasságokat és haláleseteket - eleinte különösen a nemesek esetében.
Ezek a feljegyzések azt mutatják, hogy a gyermekhalandóság továbbra is magas maradt. De ha egy férfi elérte a 21. életévét, és nem halt meg baleset, erőszak vagy méreg által, akkor várhatóan majdnem olyan sokáig élhetett, mint a mai férfiak: 1200 és 1745 között a 21 évesek általában elérték a 62 és 70 év közötti életkort - kivéve a 14. századot, amikor a bubópestis a várható élettartamot szánalmas 45 évre csökkentette (13).
I. Erzsébet királynő 70 éves koráig élt; a várható élettartam abban az időben hosszabb lehetett a falusiak számára, mint a királyi családtagok számára
Segített a pénz vagy a hatalom? Nem mindig. Egy 115 000 európai nemesre vonatkozó elemzés szerint a királyok körülbelül hat évvel rövidebb ideig éltek (14), mint a kisebb nemesek, például a lovagok. A demográfiatörténészek a megyei plébánia-nyilvántartásokat vizsgálva megállapították, hogy a 17. századi Angliában a falusiak várható élettartama hosszabb volt, mint a nemeseké (14).
"Angliában az arisztokrata családok rendelkeztek azokkal az eszközökkel, amelyekkel mindenféle anyagi előnyöket és személyes szolgáltatásokat biztosíthattak, de úgy tűnik, hogy az arisztokrácia születéskori életkilátásai jóval a tizennyolcadik század végéig elmaradtak a lakosság egészének életkilátásaitól" - írja. Ez valószínűleg azért volt így, mert a királyi családtagok az év nagy részében inkább a városokban éltek (15), ahol több betegségnek voltak kitéve (16).
Érdekes módon azonban, amikor az orvostudomány és a közegészségügy forradalma bekövetkezett, az elitnek előbb segített, mint a lakosság többi részének. A 17. század végére azok az angol nemesek, akik elérték a 25 éves kort, tovább éltek, mint nem nemes kortársaik - még akkor is, ha továbbra is, ha a kockázatosabb városokban éltek.
Bizonyára Charles Dickens koromszennyezett korában már szinte mindenki számára egészségtelen és rövid volt az élet? Még mindig nem. Ahogy Judith Rowbotham, aki jelenleg a Plymouthi Egyetemen dolgozik, és Paul Clayton, az Oxford Brookes Egyetem kutatói írják, "miután a veszélyes gyermekéveken túljutottunk... a várható élettartam a viktoriánus korszak közepén nem különbözött jelentősen a maitól" (17). Egy ötéves kislány 73 évig, egy fiú 75 évig élt.
Ezek a számok nem csak hogy hasonlóak a miénkhez, de talán még jobbak is. A mai munkásosztály tagjai (ez a pontosabb összehasonlítás) a férfiak esetében 72, a nők esetében 76 évig élnek.
"Ez a relatív fejlődési elmaradás szembetűnő, különösen, ha figyelembe vesszük a viktoriánus korszak közepének számos környezeti hátrányát, valamint az orvosi ellátás állapotát egy olyan korban, amikor a modern gyógyszerek, szűrőrendszerek és sebészeti technikák magától értetődően nem álltak rendelkezésre" - írja Rowbotham és Clayton.
Azzal érvelnek, hogy ha azt hiszük, hogy ma tovább élünk, mint valaha, az azért van, mert a feljegyzéseink 1900 körülre nyúlnak vissza - amit ők "félrevezető kiindulópontnak" neveznek, mivel ez egy olyan időszak volt, amikor a táplálkozás csökkent, és amikor sok férfi elkezdett dohányozni.
Történelem előtti emberek
Mi a helyzet, ha az időben a másik irányba nézünk - mielőtt még egyáltalán bármilyen nyilvántartást vezettek volna?
Bár nyilvánvalóan nehéz ilyen jellegű adatokat gyűjteni, az antropológusok megpróbálták helyettesíteni őket a mai vadászó-gyűjtögető csoportok vizsgálatával (18), például a paraguayi Ache és a tanzániai Hadza csoportjainak. Azt találták, hogy míg egy újszülött 15 éves koráig való túlélésének valószínűsége egy Hadza fiú esetében 55% és egy Ache fiú esetében 71% között mozgott, de ha valaki egyszer túlélte ezt a kort, akkor kb. 70 éves koráig számíthatott az életre. A modern kori természeti emberek adatai (19), akik nem férnek hozzá gyógyszerekhez vagy modern élelmiszerekhez, írja Michael Gurven és Cristina Gomes, azt mutatják, hogy "míg születéskor a várható átlagos élettartam 30 és 37 év között mozog, a 45 éves korig életben maradt nők további 20-22 évre számíthatnak" - más szóval 65 és 67 év közötti életkorra.
Christine Cave és Marc Oxenham, az Ausztrál Nemzeti Egyetem régészei nemrégiben ugyanezt állapították meg. A mintegy 1500 évvel ezelőtt eltemetett angolszászok (20) csontvázainak fogkopását vizsgálva megállapították, hogy 174 csontváz közül a többség 65 év alattiaké volt - de volt olyan is, aki 65 és 74 év között halt meg, és kilenc olyan is, aki legalább 75 éves koráig.
A maximális élettartamunk talán nem sokat változott, ha egyáltalán változott. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az elmúlt évtizedek rendkívüli fejlődését, amely hozzájárult ahhoz, hogy sokkal több ember érje el ezt a maximális élettartamot, és összességében egészségesebben éljen.
Talán ezért van az, amikor megkérdezik az oxfordi Humphries-t, hogy melyik múltbeli korszakban élne legszívesebben, ha van ilyen, nem habozik a válasszal:
"Mindenképpen ma" - mondja. "Szerintem a nők élete a múltban elég csúnya és brutális volt - ha nem is olyan rövid."