Van-e olyan, hogy ételfüggőség?

Fordította: Czárán Judit

Agyunk meglepően sok -alapvetően egészségtelen- élelmi anyaggal szemben alakít ki addikciót.

 

 

Mit nevezünk függőségnek?

Ha meghalljuk a szót, először az illegális kábítószerek, a nikotin, az alkohol, vagy bizonyos olyan viselkedésformák jutnak eszünkbe, amelyek hajlamosak megszállottsággá válni, például a szerencsejátékok, a szex vagy akár a sport. Egy lehetséges definíció:

"Kényszeres, krónikus, fiziológiai vagy pszichológiai igény egy szokásformáló anyag, pl. heroin, alkohol vagy dohány fogyasztására, valamilyen viselkedésre, illetve tevékenység végzésére, amilyen például a szerencsejáték."

Mint látható, az addikciót a definíció úgy keretezi, mint valamit, amit az egyén csinál, és amiről nagyon nehezen tud leszokni. Míg azt a szakirodalom készségesen elismeri, hogy bizonyos anyagok kémiailag addiktívak, a függőségnek való engedés terhe mindig az egyénre hárul (1).

Én (azaz Stanton) egy másik nézőpontot ajánlok, amelynek nem annyira az egyén, mint inkább a függőséget okozó anyagok vagy viselkedésformák hatásai állnak a középpontjában. Vannak olyan anyagok, amelyek önmagukban addiktívak, de bizonyos viselkedésmódok is tudnak azzá válni. Ezek mind megváltoztatják az agy kémiáját, ami a tankönyvekben leírtak szerint ismételt szerhasználathoz, illetve függőséghez vezet.

Míg a kábítószereket és az alkoholt mindannyian addiktív drogoknak tekintjük, manapság a leggyakrabban előforduló függőség az ételekhez, elsősorban a szénhidrátokhoz köthető (2). Igen, a szénhidrátokhoz. Mik a szénhidrátok? Elsősorban cukrok, amilyen például a glükóz, a fruktóz vagy a keményítő. Biztos hallott már róla, hogy a cukor addiktív (3). De vajon azt tudja-e, hogy sok magas a szénhidráttartalmú étel létezik, amelyeknek nincs édes ízük? A kenyér, a rizs, a krumpli, a hüvelyesek mind tele vannak cukorral, pedig egyáltalán nem édesek. Ezekben az élelmiszerekben a keményítő a cukor, vagyis hosszú láncú glükózmolekulák formájában van jelen, de mivel az ember szájában nincsenek olyan enzimek, amelyek ezeket a láncokat egyedi glükózmolekulákká tudnák lebontani, nem érezzük őket édesnek. De attól még ezek is tele vannak addiktív cukorral. Az alábbiakban fel fogok sorolni olyan élelmiszereket, amelyeket napi rendszerességgel fogyasztunk, és ugyanúgy függőséget okoznak, mint a drogok.

De először nézzük, hogy alakul ki a függőség az agyban.

A függő agy

A függőség által leginkább érintett agyterület a limbikus rendszer, de a prefrontális lebeny is érintett, az utóbbiban bekövetkezett változásai okozzák, hogy a "befolyás alatt álló" személynek torzul az ítélőképessége.

A függőség kialakulása molekuláris szinten történik. Mikor iszunk egy pohár bort, az agyunkba belépő alkohol rengeteg idegsejtet aktivál. Ez az aktiválódás molekuláris szinten zajlik, az úgynevezett receptorokon keresztül (4). A receptorok olyanok, mint a zár az ajtón. Ahhoz, hogy ki lehessen nyitni, szükség van egy kulcsra, ami illik a zárba.

Az alkohol kulcs az agyi receptorokhoz, amelyek számos fontos neurotranszmittert szabályoznak. A GABA (gamma-amino-vajsav) az agy elsődleges gátló neurotranszmittere. Lassító hatású, csökkenti a szorongást és elősegíti a relaxációt(5). Az érzéstelenítők, a barbiturátok, a benzodiazepinek és az alkohol mind növelik a GABA szintjét. Egy másik neurotranszmitter, amelyre hatással van az alkohol, a glutamát, amely az agy elsődleges stimuláló neurotranszmittere. A glutamát fokozza a tudatosságot és az izgalmi szintet (6). Mikor az alkohol mind a GABA-t, mind a glutamátot aktiválja, egyfajta idegrendszeri patthelyzet alakul ki (7). Mikor túl sok idegsejt inaktivvá válik az agyban, a gondolkodás, de még a mozgás is nehézkessé válik - ezek ismert hatásai a túlzott alkoholfogyasztásnak.

Ha valaki rendszeresen iszik, annak a szervezetében kialakul az alkoholtolerancia. Ez a viselkedés szintjén úgy jelenik meg, hogy az illetőnek több alkoholt kell innia ahhoz, hogy elérje a részegség állapotát, mint amikor elkezdett inni. Kémiailag a tolerancia azt jelenti, hogy az idegsejtek receptorai úgy módosulnak, hogy a sejtek alkohollal szembeni érzékenysége csökken. Az illetőnek több alkoholt kell innia, hogy elérje ugyanazt a kielégülést, amit korábban tapasztalt. A függőség akkor kezdődik, amikor kialakul a tolerancia. Vagyis a függőség úgy definiálható, hogy a függőségen szenvedő embernek egyre többre van szüksége az adott szerből ahhoz, hogy elérje az örömnek ugyanazt a szintjét, amit korábban megtapasztalt (8).

Az addiktív viselkedés fennmaradását is nagyrészt az motiválja, hogy az illető újra át akarja élni azt a mámort, amit a tolerancia kialakulása és a receptorokban bekövetkezett biokémiai változások előtt átélt. Ebben egy másik neurotranszmitter játszik szerepet. Ha öröm éri az embert vagy jutalmat kap, akkor dopamin szabadul fel az agyban (9). Ha a prefrontális kéreg észleli a dopamin jelenlétét, azt mondja nekünk, hogy ez az érzés megéri, hogy megismételjük az azt kiváltó viselkedést. Vagyis arra késztet bennünket, hogy keressük ezt a jutalmazó magatartásformát vagy anyagot. Az agy más régióihoz hasonlóan idővel itt is kialakul a tolerancia.

Ha a függőséget okozó szerhez az illető nem jut hozzá, akkor jön az elvonás. Az elvonás a függőséget okozó anyag iránti fizikai szükséglet zsigeri érzése. A szertől függően az elvonás akár súlyos tünetekkel is járhat: reszketést, hányingert, hányást, remegést, hallucinációt, szorongást okozhat, és még sok minden mást. Nagyon sokáig eltarthat, amíg ezek a tünetek enyhülnek, és az illető vissza tud térni a normalitás állapotába. Elvonási tünetek akkor jelentkeznek, ha az agy már nagyon hozzászokott a szerhez. A lecsökkent érzékenység különösen a dopamin receptorokra jellemző, amelyeknek a regenerálódása évekbe telhet - de az is előfordul, hogy egyáltalán nem tudnak regenerálódni (10).

A függőségre nézve ebből az a fontos következtetés adódik, hogy a függő személy egy idő után már nem feltétlenül tudja kontrollálni a függőségét. Azt ugyanis az elfogyasztott anyag által indukált idegi változások okozzák.

Ételaddikció

A függőség mechanizmusának kissé hosszúra nyúlt bemutatása után most áttérnék arra, ami engem elsődlegesen foglalkoztat: az ételfüggőségre. Bizonyos élelmiszerek olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek azokat más élelmiszereknél addiktívabbá teszik. Vagyis annak, hogy a gyerekek például imádják a gabonapelyheket, a kenyeret, a rizst és hasonlókat, nemcsak az az oka, hogy édesek, hanem az is, hogy a bennük levő vegyületek olyan reakciót váltanak ki az agyban, ami ismételt, és egyre nagyobb mennyiségben történő fogyasztásukra ösztönzi őket. Más élelmiszerek meg olyan fehérjéket tartalmaznak, amelyek opioidokként működnek a szervezetben.(A legismertebb opioid a morfium!) A cukor például nagyon hasonlóan aktiválja a dopamint, mint az alkohol (11). Más ételek dózistól függően kevésbé aktiválják ugyanazokat az opioid receptorokat. Például a búzában található glutén exorfinok, a tejben található kazomorfinok, a spenótban levő rubiscolino, a szójababban található szójamorfinok, a kukorica zeinje, az árpában levő hordein, a rozsban található szekalin és mások is képesek opioidokként működni. Az alábbiakban felsoroljuk az addiktív bajkeverők távolról sem teljes listáját.

Erősen addiktív élelmiszerek

Kenyérfélék és gabonapelyhek: A néhány kutató által felvetett "csendes opioid hipotézis" (12) szerint a búza és más gabonatermékek olyan fehérjéket tartalmaznak, amelyek emberekben számos egészségügyi problémát okozhatnak. Ezek a glutenineknek illetve gliadinoknak nevezett fehérjék ráadásul addiktívak, mivel az emésztés során a gyomor- és bélrendszerben morfiumszerű anyagokká bomlanak le.

Sokan ismerik azokat a káros hatásokat, amelyeket a glutén gyakorol a gluténérzékenységben, illetve cöliákiában szenvedők emésztőrendszerére. Csakhogy a problémát nem annyira a glutén, mint inkább a prolaminok okozzák (13). "Gluténérzékeny emberek vékonybelében a prolaminok (fehérje fajta) jelenléte antitestek termelésére ösztönzi az immunrendszert" - más szavakkal, amiről eddig azt gondolták, hogy a glutén miatt van, azt valójában a gliadin okozza. A gliadin az, ami károsíthatja a bélrendszert, és különböző autoimmun betegségeket okozhat.

A gliadin, a prolamin egy fajtája, egy glutén által tartalmazott glikoprotein (fehérjéhez kötött szénhidrát). A gliadin az, ami a T-sejtek (immunsejtek) stimulálása révén gyulladást okoz (14). Minden gabonaféle, még azok is, amelyekben nagyon kevés a glutén, tartalmazhat irritációt okozó gliadint. Még a nem gabonafélékben, például a zabban és a quinoában is van gliadin, annak ellenére, hogy ezek gluténmentesek, úgyhogy egy erősen gluténérzékeny személy ezekre is hevesen reagálhat. A glutén (és gliadin) exorfinok,azaz opioid peptidek. Az exorfinok morfiumszerű anyagok, amelyek a glutén és a gliadin fehérje lebontása során keletkeznek.

Akárcsak a morfium, az exorfinok is az opioid receptorokhoz kapcsolódnak, amelyekből nagyon sok van a test különböző pontjain. Egy kísérletben ezeknek az exorfinoknak a hatására megváltoztak a patkányok neurotranszmitterei (15). Továbbá mikor a patkányokkal gyomorszondán keresztül radioaktívan jelölt gluténfehérjéket etettek, akkor ezeket később megtaláltak az agyukban exorfinok formájában. Emberekben, túl azon, hogy szivárgó bél szindrómát okoznak, ezek az exorfinok át tudnak törni a vér-agy gáton, számos agyi rendellenességet okozva.

Tej: A tejben a bajkeverő a kazomorfin, egy tejből származó opioid peptid, amely agonista és antagonista szerepet egyaránt játszik (16). Ez azt jelenti, hogy a fogyasztó egészségi állapotának függvényében a kazomorfinok fokozzák vagy csökkentik az opioidszerű aktivitást, például a fájdalmat és a gyomor-bélrendszeri motilitást. Vannak, akiknél a tejtermékek súlyos szorulást okoznak. Az opiátok általában lassítják a gyomor-, illetve bélmozgásokat, és vannak, akiknél a tejben található kazomorfinok is ugyanezt teszik.

Babakekszek: Ezen veszélyek messze legijesztőbb aspektusa az, hogy miként szoktatják hozzá a gyerekeinket az opioidokhoz már babakoruktól fogva. A babakekszek tejből származó kazomorfinokat és búzatermékekből származó exorfinokat is tartalmaznak, és arra kondicionálják a kicsik agyát, hogy ezek után sóvárogjanak (17).

Spenót: Fogadni mernék, hogy soha nem gondolta volna, hogy a spenót bármilyen módon addiktív lehet. Pedig de. A spenótban van egy rubiscolin nevű anyag, amely a morfinokra hasonlít abból a szempontból, hogy bizonyos embereknél függőséget tud okozni.

Szójabab, keresztesvirágú zöldségek és édesburgonya: Biztos vagyok benne, hogy ezekről sem gondolta volna soha, hogy szerepelni fognak ebben a felsorolásban. Pedig ezek mind ártanak a pajzsmirigynek (goitrogén hatásúak (18)). A szója esetében például a két szójaizoflavon, a genistein és a daidzein gátolja a pajzsmirigy-peroxidáz, a pajzsmirigyhormon előállításához szükséges enzim működését (19). Ezen kívül nemtől függetlenül nőiessé teszi a fogyasztóját, mivel ösztrogén vegyületet, fitoösztrogént tartalmaz (20). Ami pedig a mi témánkat illeti, a szója a benne lévő szójamorfinok miatt függőséget is okoz, mivel - ahogy a neve is mutatja - aktiválja a morfium receptorokat.

Cukor: A cukor ma egyértelműen központi szerepet játszik a nyugati típusú táplálkozásban. Alig van ma olyan feldolgozott élelmiszer, ami ne tartalmazna cukrot. A kenyértől a baconszalonnáig, a mustártól a sóig mindenben van cukor. Még a nem feldolgozott, friss élelmiszereket is úgy termesztik, hogy nagyobbak és édesebbek legyenek (több cukrot tartalmazzanak). A legtöbb ember el sem tudja képzelni, hogy az ételei és az italai ne legyenek édesítve. Pedig a cukor rendkívül addiktív, (21, 22, 23). A cukormolekula nem más, mint erős opioid és dopamin stimuláns. Vannak szakemberek, akik szerint a cukor ugyanolyan addiktív, mint a kokain (24). Jó, ha tudjuk, hogy "a cukor az cukor, mindegy honnan származik". Vagyis ha megiszunk egy pohár 25 gramm cukrot tartalmazó kólát, az nem rosszabb, mintha egy pohár 25 gramm cukrot tartalmazó facsart narancslevet innánk meg.

Csokoládé: A kényszeres csokoládéevést gyakran tekintik függőségnek. és valóban: a csokoládéban vannak olyan vegyületek, amelyek stimulálják az enkefalin termelődést. Az enkefalin az endorfinokkal rokon agyi peptid, amelynek a szintje csokoládéfogyasztás hatására megemelkedik. Az enkefalin hasonlóképpen stimulálja az opioid receptorokat, mint a heroin vagy a morfium. Ha evett már valaha 100%-os cukormentes feketecsokoládét, akkor tudja, hogy az rendkívül keserű. Ezt a keserű ízt a teobromin és a koffein adja az étcsokoládénak. Viszont mind a teobromin, mind a koffein stimulálja a központi idegrendszert, az enkefalin termelődésének serkentése révén fokozza az éberség és a boldogság érzését (25).

Koffein: A koffein olyan addiktív, természetes agystimuláló, amely elég gyorsan függőséget okoz (26). Ahogy a csokoládé, úgy a koffein is éberré tesz és fokozza a boldogság érzését.

Rizs: Mikor kezdtem elhagyni az étrendemből a szénhidrátokat, a legnehezebben a rizsről tudtam lemondani. A rizs sok kultúrában alapélelmiszer, és én nehezen tudtam elfogadni, hogy számos neurotranszmittert stimulál, például a GABA-t és a szerotonint.

Természetesen vannak más élelmiszerek is, amelyek tartalmaznak olyan vegyületeket vagy neurotranszmittereket, amelyek függőséget okoznak. Ha átfogó listát keres, olvassa el ezt a kiváló cikket, amely az "Étrendi neurotranszmittereket" mutatja be (27).

Mi a baj az ételfüggőségekkel?

Bár az agyunkkal képesek vagyunk felfogni, miért jelentenek problémát a függőségek, azt nehéz elfogadni, hogy szinte minden étel - különösen a növényi eredetűek - lehet addiktív. Ez a tanulmány rámutat, hogy a legtöbben a függőségeink szerint döntjük el, mit eszünk, és nem aszerint, hogy mi lenne egészséges a számunkra (28). Ami számos negatív következménnyel járhat, a függőségekkel együtt járó táplálkozási zavaroktól a túl sok cukor és finomított szénhidrát fogyasztása által okozott anyagcserebetegségekig (29).

A szénhidrátok számos egészségügyi problémát okozhatnak az autoimmun betegségektől (30) kezdve a 2-es típusú cukorbetegségen (31) és a szívbetegségeken át (32, 33) az elhízásig (34). Egy részük visszafordítható, ha elhagyjuk az étrendünkből a szénhidrátokat - például több rákfajta (35), az Alzheimer-kór (36), az epilepszia (37) a szklerózis multiplex (38) és sok más betegség. A rák esetében például az áttétek megkereséséhez (39) radioaktív cukrot használnak: megnézik, hogy az áttétet adó rákos sejtek hol veszik fel a cukrot - a rákos sejtek ugyanis glükózzal táplálkoznak.

Szakítani a függőséggel rendkívül nehéz, különösen akkor, ha ételfüggőségről van szó, hiszen enni kell a túléléshez, míg más ismert drogokra - alkoholra vagy kábítószerre - a szervezetnek nincs szüksége. De ha megértjük, hogy miért inherens tulajdonsága némely ételnek, hogy függőséget okoz, az segíthet felhagyni a fogyasztásukkal, és elindulni egy egészségesebb élet felé. És ami még fontosabb: ha megértjük, hogy a függőség kémiai folyamat, amit nem az ember kontrollál, hanem az adott ételben található vegyi anyag, az lehántja a "függőség" szóról a negatív konnotációkat, ami felszabadító hatású lehet.

Ha ezek után még azt is tudatosítjuk magunkban, hogy a rizs, a gabonapelyhek, az édesburgonya, de még a spenót is okozhat függőséget, akkor nemcsak a "függőség" szó jelentése fog megváltozni, hanem arra is jobban tudunk majd figyelni, hogy ne fogyasszunk túl sokat ezekből az ételekből.

De hiszen évezredek óta fogyasztjuk őket!

Ezek után joggal merülhet fel a kérdés, hogy ez meg hogy lehetséges, hiszen mi, emberek évezredek óta esszük ezeket az ételeket. Ez az addiktív hatás vagy nagyon csekély, vagy az idők során az ezekhez az élelmiszerekhez való alkalmazkodásunk megváltoztatta a rájuk adott reakciónkat. És teljesen igaza is lenne, ha az élelmiszerek szállítása nem tette volna lehetővé számunkra, hogy olyan ételeket is fogyaszthassunk, amelyek az élőhelyünkön egyébként nem állnának a rendelkezésünkre. Például sok észak-európai országban térnek át mostanában a növényi alapú táplálkozásra, ami még 150 évvel ezelőtt sem lett volna számukra lehetséges. Hiszen ugyan milyen növény teremne meg a hóban télen, melegházak és fény nélkül?

Régen a világ különböző részein különböző ételeket ettek az emberek, attól függően, hogy mi termett meg a környezetükben. A rizst például egészen 1680-ig nem ismerték Amerikában (40). Búzát meg csak az 1800-as évek végén kezdtek termelni (41). A kukoricát ellenben több mint 7000 éve ismerik Amerikában (42), Európában viszont csak Kolumbusz után honosították meg (43). Azt is meg kell azonban jegyeznünk, hogy a mai kukoricák nagyon különböznek a régi kukoricáktól: nagyobbak, édesebbek, és kevesebb bennük a vitamin meg az ásványi anyag, mint akár 20-30 évvel ezelőtt, nem is beszélve a több száz évvel ezelőtt termett elődeikről.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre