Szendi Gábor:
Van-e önismeret, és ha igen, miért nincs?

Az önismeret az az illúzió, amely akkor foszlik szét, amikor kísértés hatására megtesszük azt, amit nem is hittünk volna magunkról.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Szentek és filozófusok évezredek óta vájkálnak lelkükben, de Freud volt az első, aki erre alapozta megélhetését. Míg Freud előtt ez egyszerű vallomás vagy önmarcangolás volt, és fel sem merült, hogy ne lehetne megismerni az ember lelkét, ha valaki olyan nagyon akarja, Freud már észlelte, hogy az ember viselkedése és a lelkében puszta betekintéssel megismerhető tartalmak közt diszkrepancia figyelhető meg. Ezt az időnként túlságosan is nyilvánvaló szakadékot Freud egy trükkel oldotta meg, továbbra is fenntartotta a viselkedés lelki determináltságát, de úgy spekulált, hogy vannak közvetlenül nem hozzáférhető tartalmak, melyeket csak arra avatottak képesek kibányászni. Így született meg a pszichoanalízis. Az én elvem is az, hogy ne várjunk a tuti állásra, hanem teremtsünk magunknak munkát. De sosem vágytam olyan munkára, ami ismeretelméleti bukfencekre épül. A viselkedés és lelki élet determináltsága, ahogy azt Freud elképzelte, valójában paradoxon és a paradoxonok megoldhatatlanok.

A cég általam ajánlott kedvezményes termékei itt tekinthetők meg


Mondjuk, a "minden krétai hazudik" típusú paradoxont nem lehet úgy feloldani, hogy azt mondjuk, egy krétai biztos van, aki igazat mond, és akkor majd tőle érdeklődünk, mi a helyzet a többiekkel. Mert honnan fogjuk tudni, hogy ő az az egy, aki nem hazudik? Mert ő azt állítja? Az igazmondó krétai maga Freud és a többi analitikus lett volna, de mivel tudjuk, hogy minden krétai hazudik, így a kiváltságos tudással felfegyverkezett krétai pszichoanalitikusok is hazudnak, vagyis, amikor ők azt mondják, hogy tudják, mi van a páciens fejében, vagy pláne a sajátjukban, akkor természetesen arról az illúziójukról számolnak csupán be, hogy szerintük tudják az igazat. De a paradoxon sem állítja, hogy a krétaiak szándékosan hazudnának, és némely becsületes pszichoanalitikusról, akik közé Freudot semmiképpen nem soroljuk, feltételezhetjük, hogy abban a hiszemben állítanak dolgokat, hogy hisznek is azok igazában. Freud az a krétai volt, akik tudta, hogy hazudik, de azt hazudta, hogy igazat mond. Elég csak feleleveníteni a pszichoanalízis indulását, amikor Joseph Brauert rávette, hogy Bertha Pappenheim, alias Anna. O. nevű, agyvelő gyulladásban szenvedő betege totális kudarcba fulladt történetét 13 évvel a történtek után írja meg olyan sikersztoriként, amelyben a katartikus kezeléssel lépésről-lépésre szabadította meg Brauer a nőt tüneteitől.

Ha pusztán Freud teóriáiból indulnánk is ki, rögtön felvethetők azon egyszerű logikai problémák, amiket már sokan firtattak, hogy mi az a tudatelőttes, honnan tudja az, hogy mit kell elfojtani és mit átengedni, miként tudja az Én pártatlanul megfigyelni és megismerni a lelki tartalmakat, ki figyeli meg az Ént, hogy az valóban pártatlanul viselkedik-e. Hiszen a tudattalan (benne az Ösztön éntől és a Felettes éntől származó impulzusokkal és egyéb elfojtott tartalmakkal) folyamatosan meg akarja téveszteni az Ént. És egyáltalán: a mentális apparátus, mint egész, hogyan tudja megfigyelni önmagát, mint egészt, ha egy részét az köti le, hogy megfigyelje a másik részét?

Freud óta sokat fejlődött a pszichoterápia, de még mindig az a legtöbb irányzat nyílt vagy rejtett feltevése, hogy az ember akarattal bíró, tetteiért felelős ember. Nem is szeretném ezt teljes mértékben elvetni, hiszen az emberről való gondolkodásunk alapját képezi. De abból a feltevésből, hogy az ember felelős tetteiért, még nem következik, hogy cselekedeteink a szándék-tervezés-végrehajtás menetét követnék. Amit Freud sikertelenül próbált megoldani, röviden úgy hangzik, hogy nem azt cselekedjük, amit akartunk, hanem azt akarjuk, amit cselekedtünk. A paradoxonok abból keletkeznek, hogy azt akarjuk hinni, hogy tetteink akaratunkból fakadnak, holott tetteinkből fakad akaratunk.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Le tudjuk-e írni, mi játszódik le a lelkünkben?

Az önismeret köznapi fogalma szerint, ha eléggé jól megfigyeljük, mi játszódik le a lelkünkben, akkor szabatos fogalmakkal, tulajdonságokkal le tudjuk írni, milyenek is vagyunk.

A köldöknéző önmegismerés akadályaiba már az un. instrospekciós, azaz önmegfigyelésen alapuló pszichológia is beleütközött. A Wundt által alapított kísérleti pszichológia a mentális folyamatokat úgy akarta tetten érni, hogy gyakorlott kísérleti személyeket arra kértek, figyeljék meg, mi játszódik le a lelkükben adott feladat során. Ám amikor pl. számokkal kellett műveleteket végezniük, minduntalan azt tapasztalták, hogy az eredmény valahogy a semmiből bukkan elő, nem tudták tetten érni, amint éppen összeszorzódik vagy összeadódik a fejükben két szám. Az önmegfigyeléses kísérletek kudarcba fulladtak, mert nem a "lelki", hanem csak a tudatban megjelenő lelki élmények észlelhetők.

De vajon, amit a fejünkben találunk, annak hihetünk-e? Végülis az önismerethez minimum az szükséges, hogy elfogulatlanul képesek legyünk megismerni gondolatainkat, érzéseinket. A hamis emlékek létrehozásában, majd leleplezésében megint Freud volt a nagymester. A hisztéria "csábítás" elméletének felállításában nem az volt a legnagyobb nehézség, hogy a hisztériásnak diagnosztizált betegei többségében nem is szenvedtek hisztériában, hanem az, hogy kezdetben nem akartak emlékezni arra, hogy szexuális trauma érte őket gyermekkorukban. Freud azonban addig szekálta őket, míg végre a betegeknek "kezdett rémleni", hogy múltjukban valóban felfedezhetők csábítási jelentek. Egy év múlva azonban Freud visszavonta a "csábítás elméletet", és onnantól minden - akár valóban megtörtént- gyermekkori szexuális traumát vágyvezérelt fantáziának minősített, s készséges betegei ezt is elhitték neki. Mellesleg onnan sejtjük, hogy Freud "hisztériás" betegei nem szenvedtek hisztériában, hogy a "Tanulmányok a hisztériáról" című, Brauerral írott könyvükben az ismertetett betegek egyike sem volt hisztériás. A hamis emlékek gyártása később amatőr hipnotizőrök megélhetésévé vált, akik "előző" életek emlékeit kutatták fel arra fogékony alanyaik "tudattalanjában". Egy híressé vált esetben egy amerikai nő "előző életének" írországi emlékeiről kiderült, hogy a gyermekkorában ír szomszédjaiktól származó élményeiből "rakta össze" csalfa emlékezete.

De nem kell a hamis emlékek nyomait rendkívüli helyzetekben keresni. Egy vizsgálatban több csoport versenyzett, voltak, akik tudták, hogy pénzjutalom a tét, mások csak a versengésért játszottak. Akik pénzért játszottak, azok utólag sokkal inkább munkának fogták fel a versenyt; ez a hatás a kognitív disszonancia jelenségéből jól megérthető. Akik nem pénzért játszottak, azok lelkesen emlékeztek vissza arról, milyen nagyszerű is volt erejüket összemérni a többiekkel. Az önzetlen játékosok egy részét azonban a mérkőzések után megjutalmazták, és úgy beszéltek velük, mintha a játékosok kezdettől fogva tudták volna, hogy pénzért játszanak. Ezeknek az embereknek visszamenőleg átíródott az élmény a fejükben, és ők is kezdték munkának látni a versenyt. De kivel ne esett volna meg, hogy utólagos információk miatt az emlékei átértékelődtek.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Egy másik kísérletben férfiaknak női arcokat vetítettek, és visszajelezték a férfiaknak a szívverésüket. Azaz, ők így tudták, de valójában a kísérletvezető önkényesen hol egyik, hol másik arcképre jelzett vissza hevesebb szívdobogást. Második vetítéskor azt kellett megmondani, melyik nők tetszettek az első vetítés során, és a férfiak általában azt választották, ahol hamisan hevesebb szívverést jeleztek vissza nekik.

Egy kutató ezt az elvet arra használta, hogy hamis vonzalmat tudjon létrehozni. Ugyanaz a csinos hölgy pszichológusnak adva ki magát, férfiakat kérdőív kitöltésére vette rá. Mindenkinek megadta a telefonszámát arra az esetre, hogyha a férfit érdekelné az egyébként semmitmondó teszt eredménye. Akikkel veszélyes helyzetben töltette ki a kérdőívet, azok sokkal valószínűbben telefonáltak, mint akik semleges helyzetben. A veszélyes helyzet - egy rozoga híd - okozta izgalom ugyanis összekapcsolódott a lány személyével, és a férfiak úgy emlékeztek rá, hogy a lány hatására lettek izgatottak.

A kognitív disszonancia első illusztrációja a róka, aki La Fontaine meséjében savanyúnak kezdte látni az elérhetetlen szőlőt. Kísérletek garmadáját végezték el, amelyek azt bizonyították, hogy az emberek emlékeiket, attitűdjeiket utólag igazítják tetteikhez. Végy rá valakit, hogy önként füllentsen, és utólag állítását már igaznak fogja gondolni. Kérj valakitől önzetlen szívességet, és meg fog kedvelni. Az ember önigazoló lény, és ezek a pszichológiai mechanizmusok, még ha tudunk is róluk, nem igen védhetők ki.

Az önismeret tehát nem más, mint az arról való beszámolás képessége, mit "látunk" adott pillanatban a fejünkben. De hogy az hogy került oda, tényleg igaz-e, sokszor eldönthetetlen.

Nem tudjuk, de tesszük

Tovább rontja az önbeszámolás hitelességét az, hogy viselkedésünket, gondolatainkat, érzéseinket olyan ingerek befolyásolják, amelyekről nem is tudunk.

Az 1940-es évekre tehető a New Look irányzat indulása, amely az un. szubliminális, vagy küszöb alatti ingerlés problematikáját kutatta. Fontos felismerésük volt, hogy ingerek akkor is hatnak az emberekre, ha azok észlelése nem jár tudatos élménnyel. Ha pl. valamit nagyon rövid ideig vagy halványan vetítenek, az befolyásolja a kísérleti személyek asszociációit, döntéseit. Az egész úgy kezdődött, hogy un. tabuszavakat (csúnya szavakat) vetítettek hétköznapi szavak közé keverve, és mérték a felismerési küszöböt. Azt a meglepő eredményt kapták, hogy bizonyos személyeknek a tabuszavaknál megnyúlt a reakcióideje, azaz hosszabban kellett nekik a szót vetíteni, hogy el tudják olvasni, másoknál viszont megrövidült a felismerés ideje. Amíg egy szó felismerési idejét pusztán az idegpályák vezetési és a neuronok feldolgozási sebességéből akarjuk megérteni, addig a változó felismerési idő érthetetlen. Ha azonban abból a feltevésből indulunk ki, hogy az agy már azelőtt értelmezte a szavak jelentését, mielőtt mi annak tudatára jutottunk volna, és aztán egyénre jellemzően a szó jelentésének hatására megnőtt vagy lecsökkent a felismerés ideje, akkor ezzel új korszak nyílik az emberről való gondolkodásunkban.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Sokan ebben a freudi tudattalan igazolását látták, de azért lássuk be, hogy az elefánt is négylábú állat, miként a zsiráf is, mégis külön fajba tartoznak. Az a tény, hogy az ingerek észlelését befolyásolja jelentésük, nem jelenti azt, hogy alaposan kianalizált személyeknél a szubliminális hatás ne jelentkezne. Itt nem elfojtott komplexusok gátló hatásáról van szó, hanem arról, hogy az idegrendszerünk evolúciójában a tudatos gondolkodás késői fejlemény, s a tudat nem elengedhetetlen feltétel a környezet releváns ingereinek megértésében.

Az előítélet kutatás számtalan példával bizonyítja, hogy más rasszbeli emberekre fokozottan reagálunk, pl. gyorsabban társítható hozzájuk félelmi válasz, vagy pl. megnövekszik a reakcióidő, amikor pozitív tulajdonságot kell hozzájuk társítani. Karády Katalint sokáig ellenszenvesnek láttam, amíg rá nem jöttem, hogy kisgyermekkorom egy negatív szereplőjéhez hasonlít.

Sok embernek alakul ki szorongásrohama látszólag "ok nélkül", ezek egy részét vagy a külső környezetből vagy saját belső világából származó szubliminális ingerek váltják ki. A pavlovi kondicionálás testi válaszok kiváltására alkalmas, az operáns kondicionálás pedig jutalmazással vagy büntetéssel (szorongással) viselkedéses tanulást eredményez. A kondicionálás olyan változásokat idéz elő az emberek viselkedésében, amelyek önismerettel nem értelmezhetők. Egy metrófóbiást hiába faggatunk arról, miért retteg a metrótól, ahogy egy hányásfóbiás sem tudja megmagyarázni, miért lesz hányingere minden olyan helyzetben, amikor nem szabadna hánynia. A reklámok lényege, az ismétlés, tetszik, nem tetszik, ezek hatnak ránk. Az un. rejtett kondicionálás lényege, hogy tudatosan nem észlelt ingerekhez társul viselkedéses válasz. Cégek milliókat fizetnek azért, hogy filmekben a hős milyen laptopot használjon, milyen webkeresőbe üsse be a kulcsszavakat, milyen órát hordjon, milyen vizet igyon, stb. Egy izgalmas film nézése során a nézőkben nem tudatosulnak ezek az ingerek, de hatnak. Egy vizsgálatban állításokról kellett eldönteni, igaz-e vagy hamis. Először állításokat hallgatott az illető, s az igaz állításoknál egy sárga lámpa gyulladt ki, ilyenkor meg kellett nyomni az "igaz" gombot is. Második menetben azt kérték, most ne figyeljen a lámpára, amit sajnos nem tudnak kikapcsolni. Ezután a sárga lámpa az állítások hallgatása során időnként véletlenszerűen kigyulladt, és ez jelentősen befolyásolta azt, melyeknél nyomták meg az emberek az "igaz" gombot.

A "mit miért teszünk" az önismeret alapkérdése volna. De ha nem is tudjuk, milyen ingerek, kondicionált reakciók mozgatnak minket, hogy tudnánk cselekvéseink valódi okát mindig feltárni?

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Azért akarjuk, mert tesszük

Az önismeret illúzióját az "akarat" folyamatának vizsgálata végkép szertefoszlatja. A Király beszéde c. filmben van egy különös jelenet: a beszédtanár a király fejére fülhallgatót helyez, majd arra kéri olvasson fel egy könyvből. Az addig erősen dadogó király, mert a fülhallgatóból áradó zene miatt nem hallja saját beszédét, dadogás nélkül képes felolvasni a szöveget. Amikor visszahallgatja felolvasásáról a gramofonfelvételt, nem akar hinni a fülének. Hova tűnt a király dadogása?

Az akarat illúziója számtalan zavaró tünet forrása. Minél inkább nem akar az ember dadogni, annál inkább dadog. Minél inkább nem akar a hányásfóbiás hányni, annál inkább hányingere lesz. Minél kevésbé akar valaki elpirulni, annál inkább elpirul. A sor végtelenségig folytatható.

A hisztériás jelenségeket Freud és a pszichoanalízis annyira lejáratta, hogy sokáig kételkedtek a jelenség létezésében is. A modern agyi képalkotó eljárásokkal azonban kétségtelenül igazolni lehetett, hogy hisztériás bénulás valóban létezik, ma már az okát is tudjuk. Természetesen semmi köze a szexuális traumához. A hisztéria az akarat-illúzió egyik legjobb illusztrációja. A hisztériás süketségben szenvedők, amikor magnóról velőtrázó sikolyt játszanak le nekik, az első sikolynál még összerezzennek, a későbbieknél már nem. Ha egy hisztériásan bénult személytől azt kérjük, emelje fel a kezét, nem tudja, de ha hirtelen egy labdát dobnak felé, ösztönösen elkapja. E jelenségekből szoktak hozzá nem értők szimulálásra gyanakodni, holott arról van szó, hogy a konverziós tünetek fennállásakor a beteg nem tud akarni látni, hallani, végtagját mozgatni, de nem akaratlagosan mindezt mégis képes kivitelezni. E betegeknél az agyi képalkotó eljárással készített felvételeken a jobb fali lebeny alsó tekervénye fokozott aktivitást mutatott. Hipnózisban ismert jelenség, hogy az alany "átadja" az akarati működései felett a kontrollt, ilyenkor pl. a karmozgatási feladatban úgy érzi, nem ő mozgatja karját. A vizsgálatok szerint ilyenkor is fokozottan aktív a jobb fali lebeny alsó tekervénye. Skizofrén betegek befolyásoltatottsági élményei alatt ugyanez a terület aktiválódik, de ha valaki hagyja, hogy kezét mozgassák, azaz tudja, hogy nem ő mozgatja, akkor is e terület aktiválódik. Megvolna az "akarat" agyi területe? Már, ha van olyan, hogy "akarat".

Az 1980-as években ezt vizsgálták, az akaratlagos mozgás időben hogyan zajlik. Elektródákat tettek a kísérleti személyek fejére, akik egy speciális óra segítségével megmondták, mikor "akarták" megmozdítani az ujjukat. Kiderült, hogy az "akarás" pillanatához képest már 300-500 milliszekundummal előbb elindult a mozgás szerveződése. Még drámaibb eredményre vezetett az a vizsgálat, amelyben két gomb akaratlagos megnyomása közt kellett választani. Amikor a kísérleti személy úgy döntött, megnyomja az egyik vagy másik gombot, előtte már 10 másodperccel meg lehetett mondani, hogy nagy valószínűséggel melyik gombot akarja majd megnyomni.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Ezekből a vizsgálatokból egyértelművé vált, hogy az "akarat" egy élmény, amely a viselkedés tervezés végső fázisában jelenik meg, azaz nem az "akarás" indítja el a viselkedést vagy a gondolatot, hanem az akarás egyfajta tudomásulvétele a saját mozgásnak vagy gondolatnak. Az "akaratélmény" csak arra alkalmas, hogy -megint csak nem akaratlagosan (!) - leállítsunk egy viselkedést, evolúciósan ez a nyilvánvaló funkciója.

Önismeretről, tudatos cselekvésről, akaraterőről ettől kezdve nem lehet ugyanúgy beszélni, mint eddig. Ezek mind metaforák csupán, amelyek az emberi lélek megismerhetőségéről és az akaratról, mint a mozgás- és gondolatindítás aktusának illúziójáról szólnak.

Akkor nincs is önismeret?

Na jó, azért valamifajta önismeret lehetséges. A behaviorizmus (viselkedéstan) annak idején kijelentette, hogy az élő szervezet fekete doboz, amibe ingerek mennek be, és válaszok jönnek ki belőle, s nem megismerhető, mi folyik a dobozban. Ma már azt gondoljuk, a gondolkodás belső viselkedés, azaz képzeleti szinten megvalósított szimbolikus műveletek sora, amelyre ugyanúgy vonatkoznak a viselkedéssel kapcsolatban feltárt sajátságok. Az önismeret tehát valami olyasmi, hogy az ingerhelyzet ismeretében, korábbi megfigyeléseinkre építve megjósolhatjuk cselekedeteinket, gondolatainkat, érzéseinket. Ismétlődő viselkedéseink, gondolataink szokások, melyek megismerhetők. Arról is lehetnek tapasztalataink, miként tudjuk szokásainkat, beidegzett viselkedéseinket és lelki jelenségeinket módosítani. Semmiképpen nem "akaraterővel", az csak az elnyomni vágyott tünetek felerősödéséhez vezet (dadogáshoz, elpiruláshoz, stb.), vagy mint az ismert kísérletben, minél inkább nem akarjuk, annál inkább a piros elefánt fog eszünkbe jutni. Az igazi önismeret tehát nem egyszerűen annak leírása, hogy "milyenek vagyunk", hanem hogy "miként működünk", azaz "hogyan bánjunk magunkkal céljaink érdekében". Ide pedig nem a lelki bugyrainkba való vájkálás vezet, hanem szorgos önmegfigyelés és tapasztalat.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre