Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Vércsoport diéta: vallás hamis prófétával

A tudományos racionalitás korát éljük, amelyre válaszként számos szellemi áramlat jelent meg. Megizmosodtak a mágikus-spirituális-transzcendens irányzatok, és megjelentek a tudományos köntösbe bújtatott pszeudo-tudományos teóriák. Utóbbiak lényege, hogy visszaélve a magas tudomány laikusok számára egyre megfejhetetlenebb nyelvezetével, jól hangzó, de minden alapot nélkülöző elméleteket és az elméletekre épülő gyakorlatot adnak el tudományos rizsába ágyazottan.

 

 

A tudományos racionalitás korát éljük, amelyre válaszként számos szellemi áramlat jelent meg. Megizmosodtak a mágikus-spirituális-transzcendens irányzatok, és megjelentek a tudományos köntösbe bújtatott pszeudo-tudományos teóriák. Utóbbiak lényege, hogy visszaélve a magas tudomány laikusok számára egyre megfejhetetlenebb nyelvezetével, jól hangzó, de minden alapot nélkülöző elméleteket és az elméletekre épülő gyakorlatot adnak el tudományos rizsába ágyazottan. Ezek közé sorolható Peter D'Adamo világsikert arató vércsoport diétája is. D'Adamo apjától "örökölte" a teóriát. James D'Adamo naturopata volt (ma természetgyógyásznak mondanánk), akárcsak a nyomdokaiba lépő Peter fia is. Az idősebb D'Adamo betegeinél úgy találta, hogy az "A" vércsoportba tartozóknak rosszat tesz a túl sok fehérje és az intenzív sport, míg a 0-s vércsoportúak jól bírják a sok fehérjét és a kemény sportot. Az idősebb D'Adamo "úgy következtetett, hogy mivel a vér alapvető tápanyagforrása a testnek, talán a vér valamely tulajdonsága segít beazonosítani ezeket a különbségeket", írta fia az "Táplálkozzon helyesen a vércsoportja szerint" sikerkönyvében. Ez teljesen megalapozatlan következtetés volt, hiszen a vér mindenkiben ugyanazokat az elemi tápanyagokat szállítja, ám az elmélet jól csengett annak fényében, hogy abban az időben kiterjedt kutatások folytak a vércsoportok és a betegségek kapcsolatának tisztázására. Ha betegséghajlamok összefügghetnek a vércsoportokkal, miért ne függhetne össze a vércsoport a táplálkozással? Idősebb D'Adamo írt is ebből egy könyvet, az "Egy ember étele" címmel. Ifjabb D'Adamo egy elméletet örökölt apjától. Örökségével jól sáfárkodott, mert továbbfejlesztve híres és gazdag lett belőle.

A vércsoport diéta, mint pszeudotudomány

Ha valaki a Medline orvosi adatbázisban rákeres az "AB0 vércsoport-rendszer" kulcsszó kombinációra, kb. 7600 tanulmányt fog találni. Ebből egy sem foglalkozik azzal, melyik vércsoportnak mi volna az optimális étrend. D'Adamo könyve 1996-ban jelent meg. Ha addig nem is figyeltek volna fel a vércsoport és a táplálkozás kapcsolatára, ezután biztos, hogy sok kutató esett volna neki a témának - ha lenne bármi tudományos alapja. A laikus ember ilyenkor úgy gondolja, biztos el akarják fojtani az igazságot. De itt nincs mit elfojtani. Ugyanebben az adatbázisban több száz és ezer tanulmány foglalkozik a vércsoportok és a betegségek kapcsolatával, ami legalább olyan hókusz-pókusznak tűnne -ha nem volna igaz. A teljes tudománytalanságán kívül tehát nincs egyéb oka annak, hogy D'Adamo "munkásságáról" nem vesz tudomást a tudós világ. Hogy mennyire nem "agyonhallgatásról van szó, megemlíteném, hogy az Atkins diétával a mai napig 76 tanulmány foglalkozott, pedig sokan ezt is szeretnék "elfojtani". A paleolit étrenddel ugyancsak 20-30 tanulmány foglalkozik, pedig a hivatalos táplálkozástudomány alapjait kérdőjelezi meg.

Mivel D'Adamo állandóan a lektinekkel jön, megkérték Arpad Pusztait, a lektinkutatás nemzetközi szaktekintélyét, hogy véleményezze a vércsoport diétát. "Annyira irritált, hogy nem tudtam elolvasni…a tudományos hihetőség töréspontjáig jutott el", írta. Komoly szakemberek egytől-egyig hasonlóképen járnak.

A vércsoport diéta, mint sok áltudományos elmélet, parazita-elmélet, azaz hitelességét a tudománytól kölcsönzött eredményekre és terminológiára építi. Ha építménye helytálló volna, persze nem is volna gond, akkor D'Adamo volna a nagy szintetizáló elme. D'Adamo módszere, ezt láthatjuk még inkább webszájtján, hogy a laikusok tudását messze meghaladó mélységekbe lefúr a vércsoport kutatás eredményeibe, majd, mint a bűvész, valahonnan mindig előrántja a táplálkozást. A hivatkozott tudományos eredmények erre semmi alapot nem adnak, de a kábult olvasó ezt már nem látja át.

A lektinekről

Mik ezek a lektinek, és mi a baj velük? A lektinek olyan fehérjék, amelyek szénhidrátokhoz tudnak kötődni és némelyek képesek több sejtet, mint valami ragasztó, "összeragasztani".

A lektinek tényleg nem mindig a barátaink. A lektinek növényekben és állatokban egyaránt megtalálhatók, számuk több ezerre tehető, funkciójuk rendkívül sokrétű. A növények arra fejlesztették ki a lektineket, hogy megvédjék magjaikat az elfogyasztástól. Minket tehát elsősorban az érdekel, mi van, ha elfogyasztjuk őket.

D'Adamo egész vércsoport diétája arra épül, hogy szerinte a lektinek egyesek vörös vérsejtjeit kicsapják, másokét meg nem, és mindenkinek csak azok az ételek ajánlottak, amelyek az ő vércsoportjára nézve nem károsak. Kétségtelen, hogy van egy-két lektinfajta, amelyet a vércsoportok elkülönítő meghatározására használnak, mert ezek szelektíven "csapnak ki" egy-egy vércsoportot. Azonban nagyon sok lektint ismerünk, de ezek közül csak némelyik okoz lombikban vérsejt kicsapódást. Amelyek ilyen tulajdonságúak, azok viszont -az említett vércsoport-specifikusoktól eltekintve - mindegyik vércsoportra ugyanúgy hatnak.

Nincs értelme tehát egyik vércsoportnak a fahéjat kerülni, másiknak a csicseriborsót, mert mindkettő mindegyik vércsoportra egyformán hat. Azonban még senki nem kapott infarktust fahéjtól, mert egy dolog a lombik és egy másik a bélrendszer. A lektinek többsége ugyanis ártalmatlan vagy főzéskor lebomlik. Amelyik ártalmas azt tényleg jobb volna széles ívben elkerülni. Elsősorban azokkal a lektinekkel van bajunk, amelyekkel az evolúció során nem találkoztunk. Ezek a hüvelyesekben (bab, szója, földimogyoró), a burgonyafélékben (burgonya, paradicsom, padlizsán), a gabonafélékben és a tejtermékekben van. Ezeket a földművelés és az állattenyésztés vezette be. Ezeket az ismerten káros növényeket azonban D'Adamo melegen ajánlgatja, miközben ezek a lektinek az igazán veszélyesek. D'Adamo teóriája nem evolúciós szempontú táplálkozástan, csak annak van álcázva. Olyan lektineket tekint aprólékos ajánlásaiban kerülendőnek, amelyek veszélytelenek, és a szervezetünk számára ismeretlen és valóban veszélyes lektineket (pl. babok, földimogyoró, gabonafélék, tej) viszont ajánlja. Ha valaki elolvassa aprólékos ajánlásait, hogy pl. ki milyen teát ihat, úgy tűnhet, mintha hatalmas kutatás állna a háta mögött. Valószínűleg ez is a célja az önkényes ételcsoportosításoknak.

D'Adamo étrendi tanácsait megfogadni tehát életveszélyes.

D'Adamo a vércsoportok keletkezéséről és elterjedéséről

D'Adamonál már az alapokkal baj van. A spekulatív teóriákra jellemzően minden úgy gömbölyödik, ahogy az elmélet diktálja. Az olvasó nem tudja ellenőrizni, mert laikus, és ezért lenyűgözi, hogy minden mennyire klappol. Azt nem veszi észre, hogy a tények vannak az elmélethez igazítva, nem az elmélet fedi le a tényeket.

D'Adamo állítása szerint a vércsoportok megjelenését a következő idői sorrendbe helyezi:

  • A "0"-s vércsoport szerinte a legrégibb, kb. 30-40 000 éves, ez a vadászok vércsoportja, ők tehát nyugodtan ehetnek sok húst.
  • Az "A" vércsoport a földműveléssel -a megváltozott táplálkozásra válaszként- alakult ki, tehát 15-20 000 éves
  • Mivel 10 000 évvel ezelőttre Európa "megtelt", sokan vándorlásnak indultak, ők lettek a nomádok, s az ő vércsoportjuk a "B" vércsoport. Ők bírják egyedül jól a tejet.
  • Az "AB" vércsoport a "népek keveredéséből" alakult ki kb. 1000 éve a népvándorlás során.

E gyermeteg mítosz szerint a vércsoportok tehát evolúciós értelemben viszonylag új képződmények és a táplálkozás változásával változnak.

A valóság az, hogy az "A" és "B" vércsoport 6-8 millió éve alakult ki az emberszabásúaknál, és amikor az ember és a csimpánz fejlődése szétvált, akkor az előember első vércsoportja az "A" vércsoport volt. A "B" vércsoport az "A"-ból alakult ki kb. 3.5 millió évvel ezelőtt. Az "A"-ból kb. 2.5 millió éve alakult ki a 0-ás vércsoport egy altípusa, az O01 (van vagy kilenc). A különféle vércsoportok tehát nem pár tízezer éve, hanem évmilliókkal ezelőtt alakultak ki, nem az "0"-s volt az "ős", hanem az "A", majd ezt követte a "B" majd csak ezután jött az "0". És természetesen nem a táplálkozás módosulásához "igazodott" a vércsoport, és a változásához és elterjedéséhez évmilliók kellettek. A "pár száz éves" "AB" vércsoporthoz csak annyit, hogy 2000 éves izraeli csontvázak 51%-a "AB" vércsoportú volt. A kelták közt is igen gyakori, 16%-os volt az "AB" vércsoport. Az "AB" vércsoport olyan ősi, hogy a gibbonoknál, makákóknál, orángutánnál egyaránt előfordul. D'Adamo tehát finoman szólva teljesen félrevezeti olvasóit a vércsoportok keletkezése ügyében. Itt akár ki is lehetne dobni a szemétbe minden AB0-ás könyvet, de már hallani vélem a hívők érveit, miszerint "ettől még igaz lehet a vércsoport diéta". Bajosan, ugyanis D'Adamo teóriájában a vércsoportok származásából következik, hogy milyen étrend való nekik. Ha pl. - most eltekintve a pár millió éves tévedéseitől - az "A" a legősibb, akkor neki való az "0"-snak tulajdonított táplálkozás, és mint a legfiatalabbnak, a "0"-snak való az "AB" csoport tápláléka. Mármint ha ezt a hagymázas elméletet egyáltalán komolyan vesszük.

Nézzük meg, miért és mennyiben eltérő az egyes kontinensek vércsoport megoszlása! D'Adamo erre ismét zavaros elméleteket ad elő, miszerint pl. a "B" vércsoport a Himalájában alakult ki és a mongol csapatok terjesztették el, az "A" vércsoport pedig azért gyakori Európában, mert a földműveléshez ez passzol. Amerikában pedig az őslakósok azért döntően "0" vércsoportúak, mert a Berring szorosnál megszűnt az átjárhatóság, és így megmaradt az "ősi" vércsoport. Az "AB" vércsoport pedig a hunok betörésével kialakult "keveredésből" jött létre. Ebből azonban semmi nem igaz.

Az "A" vércsoportból még Afrikából való kirajzásunk előtt kialakult a "0" vércsoport, ez ugyanis nagyobb védelmet jelent a maláriával szemben. Az egyes kontinensek és régiók eltérő vércsoport aránya azért alakult ki, mert a különféle járványokra eltérő fogékonyságot mutatnak a különböző vércsoportok. Az amerikai kontinens "0" dominanciáját két dolog együttesen magyarázza. Egyrészt az un. "alapító hatás", azaz az Ázsiából átjött -egyes feltevések szerint 10-20 főből álló - embercsoportban annak idején domináns volt a "0"-s vércsoport, pl. mert akkoriban Ázsia távol-keleti régiójában olyan betegségek tizedelték a lakosságot, amely megnövelte az "0" elterjedtségét. Az átvándoroltak nyilván nem tiszta "0" vércsoportúak voltak, azonban ez a vércsoport fokozatosan uralkodóvá vált, mert az "A" és "B" vércsoportúak az új baktériumokkal és vírusokkal szemben védtelenebbek voltak. Pl. az Escherichia colira és a szalmonellára a "B" és "AB", a Streptococcus pyogenes törzsre pedig minden nem "0"-s vércsoportú fokozottan érzékeny. A Gangesz deltájában, Bangladesben és Pakisztánban a "B" vércsoportúak aránya azért olyan magas, mert ők a legvédettebbek a kolerával szemben. Ázsiából a bubópestis "irtotta ki" a "0"-s vércsoportot, az "A" vércsoportúakat pedig a himlő tizedelte meg.

Hogy miként is kell elképzelnünk egy ilyen kórokozók által végzett "tisztogatást". Arra jó példa az 1996-os, Skóciában lezajlott Escherichia coli O157 bélfertőzés járvány, melynél az elhunytak 87.5%-a "0" vércsoportú volt. Elképzelhető, evolúciós szempontból milyen jelentős szelekciós tényező lehettek az adott kontinensre, régióra jellemző járványokkal szembeni fogékonyság.

A vércsoportok elterjedtsége tehát mindenhol azzal függ össze, milyen kórokozók domináltak az adott térségben. Ahogy járványok jöttek és mentek, úgy változott a vércsoportok megoszlása.

Betegségek és vércsoportok

D'Adamo számára a legígéretesebb "híd" a vércsoport kutatás és a táplálkozás között azok a betegségek, amelyek valamiképp összekapcsolhatók olyan betegségekkel, amelyek a közgondolkodásban a táplálkozással függnek össze. Ilyen azonban nagyon kevés van.

Mint könyvében írja, nagy revelációval bírt számára, amikor megtudta, hogy az "0"-as vércsoportúak fokozottan hajlamosak a sok gyomorsavra és ezért a gyomorfekélyre. Azonban elfelejtette hozzátenni, hogy nem a sav a lényeg, hanem a H. pylori fertőzés, amelyre az "0"-as vércsoport valóban fogékonyabb. D'Adamo szembeállította ezt az "A" típus fokozott gyomorrák kockázatával, s úgy vélte, ezt pedig az alacsony sósav szint okozza. Csakhogy ezt is a H. pylori fertőzés magyarázza. Az "0" és "A" fogékonyabb a H. pylori fertőzésre.

A vércsoportok és a szívbetegségek közt bizonyított a kapcsolat. Némely vizsgálat az "A" vércsoportot, mások a "B" allélt tartalmazó (azaz az "AB" és "B") vércsoportúaknál találtak két és félszeres infarktus kockázatot. Egy 2007-es, 59 vizsgálatot felölelő metaanalízis viszont úgy találta, hogy különféle szívbetegségekre minden nem "0"-s vércsoportnak azonosan nagyobb a kockázata. Pl. minden nem "0"s-nak 80%-al nagyobb az esélye a vénás trombózisra, mint a "0"-snak. D'Adamo erről mást mond. Mivel a szívbetegség igen elterjedt, nagy óvatosan minden vércsoportnak és alcsoportnak más-más okból tulajdonít szívbetegség kockázatot. Arra ugyanis nincs garancia, hogy a "0"-s ne kaphatna infarktust.

Vércsoport-rendszere szerint az " ősi 0"-s vércsoportnak kifejezetten ártanak a gabonafélék. Ebből arra kell következtessünk, hogy a cukorbetegek közt jóval több "0"-s vércsoportúnak kéne lennie, az "A" vércsoport viszont kifejezetten védett kéne, hogy legyen. Egy korai, három városban végzett vizsgálat cukorbeteg férfiak közt kiugróan gyakorinak találta az "A" vércsoportot. Egy 1964-es vizsgálat további hat vizsgálatot idézett, amelyből 4-ben az "A" vércsoportúak, kettőben az "0" vércsoportúak közt volt gyakoribb a cukorbetegség. Egy indiai vizsgálat nagy mintán az "AB" csoportban találta a legnagyobbnak, az "A"-ban a legkisebb arányúnak a cukorbetegséget. Egy 2003-as pakisztáni vizsgálat a "B" vércsoportúak közt találta a legtöbb és az "0"-s vércsoportúak közt találta a legkevesebb cukorbeteget. Egy 2008-as vizsgálat cáfolta a cukorbetegség és vércsoportok összefüggését. Akárhogy is van, az "A" vércsoport gyakran keveredik gyanúba, pedig ő kéne a legvédettebb legyen, és a "0"-st illetné meg a "legnagyobb kockázatú csoport" cím. Az eredmények mindenesetre cáfolják D'Adamo étrendi ajánlásait, miszerint a "0"-s és "B" vércsoportúaknak volna kifejezetten ártalmas a gabonafélék fogyasztása. A valóságban bárki lehet cukorbeteg, aki elhízik.

D'Adamo szerint a nem megfelelő lektinek súlyos károkat okoznak a szervezetben. Mivel 1900-ig még a tudomány sem tudott arról, hogy léteznek vércsoportok, gyakorlatilag mindenki össze-vissza evett, és mégsem ugrott ki máig semmiféle, az egyes vércsoportokra jellemző betegséglista. Miért nem betegedett meg és halt ki a sok "0" vércsoportú (Európában az egyes nemzetek 36-46%-át teszi ki), mikor 10 000 év óta már nem nekik megfelelő táplálkozást folytat a civilizált világ? Miért éppen ők a legvédettebbek a szívhalállal szemben, miközben a nyugati gabonaalapú étrenddel ők mennek szembe leginkább a "természetükkel"?

Étrendi ajánlások

Mivel D'Adamo mitikus vércsoport elmélete szerint a vércsoport "származása" adja meg, mit ehet az illető, már itt bajban vagyunk. Mint rámutattam, D'Adamo állításai a vércsoportok eredetét illetően teljesen abszurdak. Milyen alapon nevezhető hát a "0"-s húsevőnek, az "A" növényevőnek, és a "B" tejbarátnak? Milyen alapon mer D'Adamo ajánlani és tiltani ételeket pusztán a vércsoport alapján?

Vegyük a "B" csoportot, amelynek a tej kifejezetten ajánlott. (Én is "B" vércsoportú vagyok és laktózérzékeny.) A "B" vércsoport Ázsiában a leggyakoribb, viszont itt a világon a legmagasabb a laktóz intolerancia gyakorisága. Ha volna a "B" vércsoportnak valami kifejezett affinitása a tejhez, az már régen kiderült volna a kutatásokban. A Medline 7600 AB0-val foglalkozó tanulmánya közt egy sincs, amely ezt akárcsak vizsgálná is. A laktóz lebontásra vércsoporttól függetlenül a kaukázusi típus, és némely afrikai népcsoport alkalmas. Ha valaki mégis laktózérzékeny volna, D'Adamo nem jön zavarba, javasolja a laktáz enzim alkalmazását. A laktózérzékeny "B" vércsoportúak felpuffadva valószínűleg ráébrednek arra, hogy talán mégsem ez a jó étrend nekik. D'Adamo az "A" vércsoportúakról azt írja, hogy a tej azonnal megkezdi vérük kicsapását. Ha ez így volna, rengeteg ember halna gyors halált a tejfogyasztás után. Igazság szerint könyve telis-tele van ilyen sületlenségekkel.

Szerencsére a D'Adamo-féle "vércsoport asztrológia" nem ártalmas. Pontosabban nem ártalmasabb, mint a nyugati étrend, hiszen értelmetlen korlátozásaitól eltekintve, lényegében azonos a nyugati étrenddel, amitől -mint tudjuk- az egész nyugati civilizáció beteg. Ha D'Adamo lektin-paranoiáját összevetjük a természeti népek egészségi állapotával, ahol ismeretlen pl. a szívbetegség vagy a cukorbetegség, akkor láthatjuk, hogy nem lektinek önmagukban, hanem a paleolit és a nyugati táplálkozás különbségét adó gyorsan felszívódó szénhidrátok, a tej és a hüvelyesek a főbb okai a nyugati civilizáció betegségeinek.

 

-->

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Felhasznált irodalom:

  • Anstee, DJ: The relationship between blood groups and disease. Blood. 2010 Mar 22. [Epub ahead of print]
  • Blackwell, CC; Dundas, S; James, VS; Mackenzie, DA; Braun, JM; Alkout, AM; Todd, WT; Elton, RA; Weir, DM: Blood group and susceptibility to disease caused by Escherichia coli O157. J Infect Dis, 2002, 185(3):393-396.
  • Blackwell, CC; Weir, DM; Alkout, AM; El Ahmer, OR; Mackenzie, DAC; James, VS; Braun, JM; Al Madani, OM; Busuttil, A: Blood group phenotypes and infectious diseases Bellamy, R. (ed.): Genetics of Infection. Cambridge University Press Cambridge, UK. 2004. pp:309-336.
  • Brierley, JK: A natural history of man. Associated Univ. Press, Cranbury, New Jersey, 1970.
  • El Hajj II, Hashash JG, Baz EM, Abdul-Baki H, Sharara AI: ABO blood group and gastric cancer: rekindling an old fire? South Med J, 2007, 100(7):726-7.
  • Halverson, MS; Bolnick, DA: An ancient DNA test of a founder effect in Native American ABO blood group frequencies. Am J Phys Anthropol, 2008, 137(3):342-7.
  • Klein, HG: Why Do People Have Different Blood Types?. Scientific American. 2005. márc. 7.
  • Koley, S: The distribution of the ABO blood types in patients with diabetes mellitus. Anthropologist, 10(2): 129-132 (2008)
  • Macafee, A. L.: Blood groups and diabetes mellitus J. clin. Path. (1964), 17, 39
  • McConnell RB, Pyke DA, Roberts JAF: Blood groups in diabetes mellitus. Br Med J. 1956 Apr 7;1(4970):772-776
  • Micle S, Kobilyansky E, Nathan M, Arensburg B, Nathan H: ABO-typing of ancient skeletons from Israel. Am J Phys Anthropol, 1977, 47(1):89-91.
  • Nathan Sharon, Halina Lis: Lectins. 2nd ed. Springer, 2007.
  • Nydegger UE, Wuillemin WA, Julmy F, Meyer BJ, Carrel TP.Association of ABO histo-blood group B allele with myocardial infarction. Eur J Immunogenet. 2003 Jun;30(3):201-6.
  • Qureshi MA, Bhatti R.Frequency of ABO blood groups among the diabetes mellitus type 2 patients. J Coll Physicians Surg Pak. 2003 Aug;13(8):453-5.
  • Saitou, N; Yamamoto, F-i: Evolution of primate ABO blood group genes and their homologous genes. Mol Biol Evol, 1997, 14(4):399-411.
  • Sidhu LS, Malhotra P, Singh SP.ABO and Rh blood groups in diabetes mellitus. Anthropol Anz. 1988 Sep;46(3):269-75.
  • Sidhu LS, Malhotra P, Singh SP.ABO and Rh blood groups in diabetes mellitus. Anthropol Anz. 1988 Sep;46(3):269-75
  • Wazirali, H; Ashfaque, RA; Herzig, JW: Association of blood group A with increased risk of coronary heart disease in the Pakistani population. Pak Armed Forces Med J, 2002, 52(2):134-137.
  • Wells S. The journey of man a genetic odyssey, Penguin Press, 2002. (id: Anstee, 2010)
  • Whincup PH, Cook DG, Phillips AN, Shaper AG: ABO blood group and ischaemic heart disease in British men. BMJ, 1990, 300(6741):1679-1682.