Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A versenyről

A verseny nem az ördögtől való. A versengés az ember alapvető tulajdonsága. Csak arra kell vigyáznunk, ne fordítsuk önmagunk ellen.

 

Google hirdetés

 

A versengés sok ember fejében szinonimája a könyörtelen érdekérvényesítésnek, a mások eltiprásának. Sokan azonosítják a versengést a pénz és az olcsó siker utáni hajszával s a versenyt szembeállítják a humanista értékekkel. A versenyellenesség egyfajta ellenkultúrává kezd válni, ami a verseny teljes félreértésén alapul. A versenyellenességnek sok gyökere lehet, nálunk pl. a több évtizedes kommunista ideológiai agymosás után elég erős az antikapitalista érzület. A kommunista diktatúrák célja a veszélyesnek ítélt egyéni kezdeményezések elfojtása volt. A versenyellenesség másik gyökere nyilvánvalóan az egyénre fojtogatóan nehezedő teljesítménykényszer, amellyel a multik igyekeznek minél többet kipréselni munkaerejükből. Sokan érzik úgy magukat munkahelyükön, mint a gladiátorok a porondon, ahonnan mindig csak egy győztes távozik élve. Aztán a következő csatában őt ölik meg. Ez azonban nem önkéntes verseny, hanem kizsákmányolás. Egyszer járt hozzám egy férfi, egy multinál dolgozott üzletkötőként. Kilógott a nyelve a sok munkától, már aludni sem tudott. Mégis büszkén mesélte, hogy főnöke rendszeresen behívja, és azt mondja neki: "Miklóskám, tudom, hogy Te többre is képes vagy". Páciensem ezt megbecsülésnek vette, de én sajnálkozva gondoltam arra, hogy ez a duma csak arra van, hogy még többet hajtsanak ki ebből a szerencsétlen emberből. Az igazi versenynél mi választjuk meg a célunkat és mi döntjük el, meddig érdemes érte küzdeni. Az igazi célok bennünk születnek, nem mások találják ki nekünk.

A verseny evolúciója

A verseny elválaszthatatlan az evolúciótól. Már az őstengerben is, az első önmagukat replikálni képes szervesmolekulák is versengtek az erőforrásokért. A sikeres szaporodás, mint szelekciós tényező egyfajta visszafejtésként fogalmazódott meg az evolúció elméletében. Abból az egyszerű tényből fakad, hogy a sikeresebben szaporodó élőlények génjei nagyobb számban vannak jelen a későbbi nemzedékekben, míg a sikerteleneké lassan teljesen kikopik a populációból. A sikeres szaporodás versengés a termékenyebb, életrevalóbb partnerért. A vonzóbb külső, a jobb egészség, a fizikai ügyesség, a nagyobb intelligencia, a jobb lelki adottságok koronként változó súllyal, de mind-mind növelik az egyén sikerességét a párválasztásban és a szaporodásban. Az evolúciós pszichológia felfogása szerint a kultúra, a szakmák és a tudomány születése is ennek a versengésnek köszönhető. Aki szebben énekelt, jobban táncolt, jobban tájékozódott a csillagok alapján, jobb fegyvereket készített -hogy csak egy-két önkényesen kiragadott tulajdonságot említsek-, azok átlagban sikeresebbek voltak társaikkal szemben. Több száz tudós életrajzát kielemezve, bizonyítható volt, hogy pályájuk legkiemelkedőbb eredményeit 25-35 éves koruk közt érték el. A legjobb férfi táncosokat és legsikeresebb férfisportolókat vizsgálva kiderült, hogy nekik a legmagasabb a tesztoszteron szintjük - ami általában a nagyobb termékenységet és a jobb társadalmi helyzetet jelenti. A társadalom tagjai közti vetélkedés, hogy mindenki sikeresebb, gazdagabb akart lenni, teremtette meg mai világunkat is. Minden verseny árnyoldala a vesztesek és lemaradók csoportja. Ha nem moralizálunk, akkor ez a természetes szelekció. Az ember természetesen morális lény is, ezért létezik az altruizmus, a mások megsegítésének szükséglete is. De még az altruizmus képessége is azért alakult ki, mert az egyén ezzel is saját génjei elterjedését segíti elő. Az önfeláldozó viselkedésre való hajlam szoros kapcsolatot mutat a génrokonsággal. Minél "rokonabb" valaki, annál inkább hajlamosak vagyunk segíteni rajta. Ez persze az embernél, mivel gondolkodó lények vagyunk, kicsit általánosul, és a közös sors, a közös csoportba tartozás is génrokonságként hat. Ezért van az, hogy a szegény emberek szoktak segíteni a még szegényebbeken, a gyógyult alkoholista szereti istápolni az alkoholistát.
A verseny nem feltétlen jelenti a másik földbe döngölését. A nemes versenyekben mindig fontos a versenytárs tisztelete. Nem egy sportoló inkább lemond az elsőségről, csak hogy megmentse bajba jutott ellenfelét. Napóleon egy csatában ellovagolva egy sebesült angol tiszt mellett, orvost hivatott. A tiszt életben maradt, és ellenség létére Napóleon hívévé vált.
Hogy a modern élsport nemes verseny-e, afelől vannak kétségeim. Amikor az ember saját egészségét is kockára teszi, csak hogy 1 cm-el, 0.01 másodperccel jobb eredményt érjen el, az nem nemes verseny, hanem rablógazdálkodás az emberi testtel.
Fontos a versenyben a kooperáció is. Az emberi faj felemelkedését a csoportszelekció tette lehetővé. Az evolúció egy pontján már csoportok (törzsek, népek) versenyeztek és versenyeznek abban, mennyire tudnak tagjai együttműködni, egymásért áldozatot hozni. Nem csak egyéni, hanem csoportgyőzelmek is léteznek tehát. A győztes csapatba tartozni talán még nagyobb élmény, mint magányos hősnek lenni. Mert míg a csapatgyőzelem erősíti az összetartozás érzését, a magányos győzelem kicsit mindig elmagányosít.

A nem versengő versengő

Sok ember azért tagadja a versenyt, mert attól tart, ő lenne az utolsó. Az ilyen emberek áhítoznak az elismerésre, de nem mernek teljesítményükkel kilépni a porondra. Savanyúnak tartják a szőlőt, amiért nem mernek ágaskodni sem. Pedig nincsenek örök vesztesek, csak olyanok, akik ezt hiszik magukról. Valamiben, valahol és valamikor mindenki lehet "első". Sok múlik azon, a nekünk való "versenyszámban" indulunk-e, avagy az irigység hajt minket és az ünnepeltet akarjuk-e legyőzni - az ő számában. Sok múlik azon, a világ legjobbjai akarunk lenni valamiben, vagy elég, ha a társaságunk elismer minket. Sok teljesítmény életkorfüggő. 20 évesen ne pályázzunk a bölcs ember címére. Kerékpározáskor, amikor elhúz mellettem egy fiatalember, arra gondolok: én az 56 évesekkel vagyok versenyben. Ha meg egy 70 éves húz el mellettem (volt már ilyen), akkor arra gondolok: "na én is ilyen akarok lenni 70 évesen". Meg kell találni, mi az, ami a mi terepünk, ahol mi tudunk felmutatni eredményeket. És tényleg nem az elsőség számít, hiszen olykor a helyezéseket oly csekély különbségek döntik el, hogy a rangsor ilyenkor már mondvacsinált. És aki gyengének lérzi magát egyéni győzelemhez, keresse meg azt a csapatot, akivel érdemesnek látja együtt küzdeni nemes célokért.
Akik morális vagy eszmei alapon ellenzik a versengést, paradox módon valójában maguk is versengenek. Versengő mémek, azaz egymással versengő eszmék keringenek a világban, s a génekhez hasonlóan a mémek is sikerességük alapján terjednek. A versengés dicsérete és a versengés tagadása is csupán egy lehetséges stratégia arra, hogy a többiekhez képest jobbak legyünk. A versengés, a becsvágy ott rejlik a génjeinkben, s ha mással nem tudunk kitűnni a többiek közül, hát megpróbálunk a verseny tagadásával különbbé válni. Akik tehát látszólag kivonják magukat a versenyből, valójában csak egy másik kritérium szerint szeretnének versenyezni - amely szerint esélyesebbek a győzelemre. Az aszkéta még aszkétábbá, a szent még szentebbé akar válni, a koldus is szeretne még szívet tépőbben kéregetni. Sok versenytagadó csak nem találja a helyét a világban, s amint rátalál a neki való "versenyszámra", máris beszáll a közös nagy vetélkedőbe. Sok embert ismertem meg életem során, akik először látványosan kivonultak a világból, elmélyülten tanulmányozták a filozófiát, vagy naturális gazdálkodásra rendezkedtek be, de végül egyikük könyvkiadó lett, hogy elérhetővé váljanak kedvelt eszméi, másikuk sikeres könyvkereskedővé vált, harmadikuk felfedezte kézügyességét és szecessziós lámpákat kezdett gyártani, a negyedik rákapott a falusi turizmusra, mert a természetközelséget akarta propagálni.

A szülő, a gyermek és a versengés

Szerintem hibát követ el az a szülő, aki gyermekét a versenyellenességgel oltogatja. Ennek hátterében nagyon gyakran az áll, hogy a szülő vesztesnek éli meg önmagát, és ezért a verseny lenézésével igyekszik önértékelését helyrerakni. Minden gyerek vágyik társai és a felnőttek elismerésére, de ez nyilván nem adatik meg mindig mindenkinek. Aki azzal vigasztalja csalódott gyermekét, hogy a verseny nem is fontos, az leneveli gyermekét az állhatatosságról, a küzdeni tudásról, a teljesítés képességéről. A saját sikerességbe vetett hit önbeteljesítő jóslatként működik. Aki képes hinni abban, hogy valamiben ő is tud "első" lenni, az előbb-utóbb meg is fogja találni saját kifutási lehetőségét. Aki pedig elhiszi szüleinek, hogy a versengés erkölcstelen törtetés csupán, az örök vesztessé válik. Aki nem tanul meg veszíteni, az nem tanul meg nyerni sem. A verseny lenézése gyakran az irigyek és kishitűek ideológiája.
De hogyan is tudjuk az öldöklő verseny képét emészthetővé és emberivé tenni?
A verseny igazi célja és értelme sosem a ténylegesen elért cél, hanem a közben elért személyes fejlődés. Erre legjobb példa a tanulás és a sport, hiszen bármilyen fényes aktuális győzelem is idővel elhalványul, csak a megszerzett tudás, ügyesség, erő marad meg. A győzelmek persze fontosak, visszaigazolják, hogy az ember jó küzdőterepet választott magának. De sok képesség gyermekkorban még nem is tud megfelelően kibontakozni, tehetségtelennek tűnő gyerekekből gyakran válik sikeres felnőtt - hacsak ki nem ölik belőlük a siker utáni vágyat. A győzelem fogalmát is érdemes kicsit újragondolni. Aki századmásodperccel előbb ér be a célba, az valóban jobb, mint a második? Kétlem. Én a teljesítményekről -legyen az tanulmányi versenyen elért helyezés, nyelvtudás, szellemi fejlettség, sporteredmény, vagyon- övezetekben gondolkodom. Eljutni egy döntőig, sikeresen elsajátítani valamit, eljutni az önfejlődés egy szintjére, tisztességes módon meggazdagodni annyit jelent, hogy az ember egy magasabb övezetbe lépett, ahova a tehetségesebbek, a szorgalmasabbak, a kitartóbbak tartoznak. Hogy éppen ki ugrott egy centivel nagyobbat, kevésbé fontos, mint a "nagyotugrók" közé tartozás.
Születésünkkel nevezünk be a nagy versenybe, amit feladni lehet, de kiszállni belőle nem. A szülő olyan, mint a jó edző: versenyzőnek talán közepes volt, de győzteseket tud felnevelni.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre